Belföld

Gyurcsány: Bajnai nem a titkos szövetségesem

"Bajnai Gordon 25 éve a barátom, nem titkos szövetségesem" - így reagált Gyurcsány Ferenc az által vezetett Táncsics Alapítvány csütörtöki rendezvénye elõtt újságírói kérdésre válaszolva arra, hogy a Heti Válasz szerint olyan politikai szervezet kialakításán dolgozik, amely az olaszországi Olajfa szövetség mintájára mûködne, és amelyet Bajnai Gordon vezetne.

A volt miniszterelnök azt mondta: e tárgyban folyó titkos tárgyalásokról nem tud, ugyanakkor szerinte kétségtelen, hogy az Orbán-kormányt a demokraták minél szélesebb együttmûködésének, koalíciójának kell majd leváltania.

Arra a kérdésre, hogy ki vezetheti ezt a koalíciót, Gyurcsány Ferenc úgy válaszolt: elõször arról kell megállapodni, milyen program szükséges a kormányváltáshoz, és csak ezután van értelme arról beszélni, hogy “ki legyen a fõnök”.

A Heti Válasz e heti számában arról írt, hogy Gyurcsány Ferenc egy utódja, Bajnai Gordon által vezetett Orbán-ellenes olajfa-koalíció létrehozásán dolgozik, amelyben “a meggyengített MSZP, a Schiffer András alól kihúzott LMP”, az Árok Kornél és Kónya Péter vezette szolidaritási mozgalom, illetve az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevû Facebook-csoport és Gyurcsány leendõ új pártja is helyet kapna.

Az MTI-nek nyilatkozva Oszkó Péter, a Bajnai-kormány korábbi pénzügyminisztere csütörtökön azt mondta: Bajnai Gordon kettõjük telefonbeszélgetésekor marhaságnak nevezte a Heti Válaszban leírtakat.

Az olasz balközép erõk Olajfa elnevezésû koalícióját 1995 februárjában alapította Romano Prodi, a koalíció egy évre rá gyõzött a parlamenti választásokon, Prodi miniszterelnök lett. A szövetséget eredetileg hat párt és három kisebb csoportosulás alkotta, és az 1996 és 2001 között három kormányfõt is adott. Ezt követõen Silvio Berlusconi jobbközép kormányának ellenzékét alkotta. Romano Prodi, aki közben az Európai Bizottság elnöki tisztét töltötte be, mandátumának lejárta után visszatért az olasz belpolitikába, és 2005-ben õt választotta elnökévé az akkor már négy balközép párt alkotta Olajfa Szövetség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik