Belföld

Zuschlagból Mr. Domestos

Irodákat takarít a hat évre elítélt Zuschlag János a kecskeméti börtönben - írja a Bors. A lap úgy tudja, rabtársai ezért Mr. Domestosnak hívják.

A volt szocialista politikus megbékélt sorsával, de haragszik az adóhatóságra, amelyet be is perelt. Az elsõ tárgyalási napra rabruhában, bilincsben kísérték a börtönõrök. Az ügyrõl adótitok miatt nem adhatott tájékoztatást a bíróság szóvivõje, aki csak annyit árult el, hogy a per folytatódik, mert a bíróság további iratok beszerzését kezdeményezte.

A Bors szerint Zuschlag tökéletesen beilleszkedett a kecskeméti börtön zárt világába, takarítást vállalt, állítólag ügyesen kezeli a porszívót, a seprût és a porrongyot a fegyõrök irodáiban, nem véletlenül becézik emiatt Mr. Domestosnak a börtönben.

Az egykori szocialista politikus tavaly márciusban nyolc és fél évet kapott Kecskeméten, majd fellebbezés után idén Szegeden enyhítették a büntetést, de meghagyták a bûnszervezeti minõsítést. Ezért a 2007 szeptemberében rács mögé került Zuschlag két év múlva, 2013 szeptemberében szabadulhat.

A Zuschlag-ügy a kezdetektõl

Zuschlag János 1995-tõl vett részt az Ifjú Szocialisták Mozgalmának (ISZM) munkájában, 1996-tól mint alelnök. 2002 és 2004 között az ISZM és a Fiatal Baloldal egyesülésével létrejött Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták Mozgalma (Fibisz) elnökhelyettese volt. 1998-tól 2006-ig az Magyar Szocialista Párt (MSZP) országgyûlési képviselõje is volt, de egy, a nyilasterror áldozatainak emlékét sértõ kijelentése miatt lemondásra kényszerült.

2005-ben egy rutinellenõrzés után a Kiskunhalasi Városi Ügyészség vizsgálatot indított több alapítvány és egyesület pályázatokon elnyert pénzeinek felhasználásáról a számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanúja miatt. Kiderült, hogy a vizsgált szervezetek mintegy 50 millió forint pályázati pénz “rendeltetésszerû használatával” nem tudtak elszámolni.

Zuschlag Jánost – aki kapcsolatban állt e szervezetekkel, utasításokat adott nekik – és hat társát 2007. június 25-én a Bács-Kiskun Megyei Fõügyészség különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsította meg, mondván: nem rendeltetésszerûen használták fel ezen alapítványok és egyesületek önkormányzatoktól és minisztériumoktól elnyert pályázati pénzeit.

2007 – letartóztatás, lemondás

A Szegedi Városi Bíróság 2007. szeptember 21-én elrendelte Zuschlag János elõzetes letartóztatását, négy nap múlva az MSZP országos és Bács-Kiskun megyei vezetõsége felszólította, hogy függessze fel párttagságát és mondjon le választott tisztségeirõl. Szeptember 27-én a Bács-Kiskun Megyei Közgyûlés MSZP-frakciója, és a kiskunhalasi képviselõ-testület MSZP-Sikeres Halasért Társaság frakciója is kizárta soraiból Zuschlagot, aki azonban csak 2008. május 29-én vált meg önkormányzati képviselõi tisztségétõl.

Zuschlag János 2008. február 19-én a Bács-Kiskun Megyei Fõügyészségen tett vallomásában elismerte: “a büntetõeljárásban érintett egyesületek a Fiatal Baloldallal sok közös programot szerveztek, így a finanszírozási kérdések is összefolyhattak, így, ha ennek keretében szabálytalanságok történtek, azért, mint az ifjúsági szervezet elnökhelyettese, politikai felelõsséget vállal”. Vallomásában nem tért ki konkrét részletekre.

2008 – vádemelés

A megyei fõügyészség 2008. május 14-én emelt vádat Zuschlag János és 15 társa ellen. (Idõközben Zuschlag 50 millió forintot átutalt az államkaszába.) A büntetõper 2008. október 8-án kezdõdött meg Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. A vádlottak a vád szerint civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlan megszerzésében mûködtek közre.

Nyolcan bûnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bûntette és más bûncselekmények miatt, további nyolc ember csalásért, bûnpártolásért és okirat-hamisításért állt a bíróság elé.

A vádirat

A vádirat szerint 1995 és 2001 között Zuschlag János egy civil szervezetekbõl álló hálózatot épített ki, amelynek élére általában az Ifjúsági- és Sportminisztériumban (ISM) is ténykedõ embereket állított, akik tisztában voltak azzal, hogy pénzszerzés a feladatuk különbözõ állami forrásokból, pályázatokon keresztül.

A vádlotthoz kötõdõ civil szervezetek – amelyek tényleges tevékenységet nem végeztek, céljuk kizárólag állami pénzeszközök megszerzése volt – 2000 és 2006 között mûködõ szervezetként feltüntetve magukat nyújtottak be támogatási kérelmeket az ISM-hez, annak jogutódjaihoz, továbbá a Nemzeti Civil Alapprogramhoz és Budapest önkormányzatához. A pályázatok megírásában és az ezzel kapcsolatos egyéb ügyekben Zuschlag mellett mások is részt vettek. Az elszámolási kötelezettségnek hamis beszámolókkal és hamisított számlákkal tettek eleget.

Az elnyert pénzbõl Zuschlag ifjúsági rendezvényeket és a kiskunhalasi MSZP-szervezet mûködését finanszírozta, de jutott belõle országgyûlési választási kampány támogatására is. A pénzszerzõ tevékenység során a vádlottak Zuschlagtól kapták a feladatokat, õ koordinálta a tevékenységüket, és kapcsolatai révén közbenjárt a pályázatok eredményes elbírálása érdekében is.

A vallomás

Zuschlag János meghallgatása során részleges ténybeli beismerõ vallomást tett. A per során tanúként kihallgatták Arató Gergelyt, az MSZP országgyûlési képviselõjét, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkárát, Ocsovai Tamást, aki 2002-tõl 2004-ig a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium ifjúsági ügyekért felelõs helyettes államtitkára volt, Jánosi Györgyöt és Gyurcsány Ferencet, akik a vizsgált idõszakban gyermek-, ifjúsági és sportminiszterek voltak, Szilvásy György volt titokminisztert, majd Mesterházy Attila MSZP-alelnököt (a párt jelenlegi elnökét), aki 2002-2006-ban a minisztériumban volt politikai államtitkár, és egy ideig a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram tanácsának az elnöki tisztét is betöltötte.

2010 – elsõ fok

Az elsõ fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2010. március 31-én kihirdetett ítéletében bûnszervezetben elkövetett bûncselekménynek minõsítette a vádlottak tevékenységét. Zuschlag Jánost folytatólagosan elkövetett csalás és más bûncselekmények miatt elsõ fokon nyolc év hat hónap börtönbüntetésre ítélte.

Hét vádlottra egy év négy hónaptól öt és fél évig terjedõ végrehajtandó börtönt szabtak ki, három embert felfüggesztett börtönbüntetésre, négyet pedig pénzbüntetésre ítéltek, míg egy vádlottat felmentettek.

2011 – másodfok

A másodfokú tárgyalás 2011. január 11-én kezdõdött a Szegedi Ítélõtáblán. A tárgyalás végén a vádlottak az utolsó szó jogán felszólalva az elsõ fokon kiszabott ítéletek enyhítését kérték, Zuschlag János tagadta a bûnszervezet vádját és az üzletszerû csalás minõsítést, hangsúlyozva: nem bûnszervezetben és nem a személyes haszonszerzés érdekében követték el a csalást. A vád képviselõje ugyanakkor a kiszabott büntetések súlyosítását, valamint azt indítványozta, hogy a szabadságvesztést a vádlottaknak fegyházban kelljen letölteniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik