Belföld

Matolcsy György leváltását követeli az LMP

Scheiring Gábor szerint az Orbán-kormány az elmúlt másfél évben az "impotenciájával gyurcsányi mélységbe küldte a forintot."

Az LMP azt kéri a kormánytól, hogy szakítson a “bukott gazdaságpolitikával.” A párt gazdasági kabinetjének vezetője idézte Navracsics Tibor 2009-es kijelentéseit, amelyekben a miniszterelnök-helyettes még ellenzéki képviselőként az akkori kabinetet tette felelőssé a 300 forintos euróárfolyamért és lemondásra szólította fel a kormányt.

Scheiring Gábor szerint a jelenlegi kormány az elmúlt másfél évben az “impotenciájával gyurcsányi mélységbe küldte a forintot” és az LMP nevében azt kérte, hogy a “bukott gazdaságpolitikát és az érte felelős gazdasági minisztert váltsák le”.

A képviselő három kormányzati tényezőt tett felelőssé azért, hogy az elmúlt egy hónapban körülbelül tíz százalékot gyengült a forint. Elsőként a kabinet hitelválsággal kapcsolatos “impotenciájáról” beszélt arra hivatkozva, hogy a végtörlesztés bejelentése óta folyamatosan gyengül a forint. Hangsúlyozta, hogy azoknak, akik nem képesek élni a lehetőséggel, csak nőni fognak a törlesztőrészletei, így hosszú távon egyre több lesz a nem fizető adós.

A politikus a “koncepciótlan” költségvetési politikát is hibáztatja a forintválságért. Véleménye szerint a 4,1-ről 5,2 százalékosra növekvő pénzforgalmi hiány egyértelműen mutatja, hogy a kormány gazdaságpolitikája alkalmatlan a hiánycél tartására, és valószínűleg újabb megszorítások várhatóak.

Harmadik tényezőként azt nehezményezte, hogy a kormány képtelen volt fellendíteni a gazdaságot. A GDP-statisztikák alapján jövőre legjobb esetben is csak stagnálni fog a gazdaság, miközben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat jelentése szerint leépülés várható a munkaerőpiacon.

Scheiring Gábor szerint intő jel, hogy a forint árfolyama az elmúlt napokban elszakadt az összes többi régiós valutáétól. Ez azt jelenti, hogy van valami Magyarországon, ami ennyire súlyossá teszi a válságot, ez pedig a kormány gazdaságpolitikájának az alkalmatlansága -– jelentette ki az ellenzéki politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik