Belföld

Zöld utat kapott a nemzeti energiastratégia

Az importfüggőség csökkentésére és az állami szerepvállalás erősítésére helyezi a hangsúlyt a határozat.

A 2030-ig szóló, de 2050-ig kitekintést nyújtó Nemzeti Energiastratégiáról hozott országgyűlési határozatot a parlament 225 igen, 103 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el hétfőn.

Az energiastratégia elsődleges célként hosszú távú szempontok alapján optimalizálja az ellátásbiztonság, a versenyképesség és a fenntarthatóság együttes érvényesülését. A határozat szerint a célok megvalósításához csökkenteni kell az energia importfüggőséget – részben a források és az útvonalak diverzifikációjával -, erősíteni kell az állami szerepvállalást, mérsékelni kell a lakosság energiaszegénységét, és ösztönözni kell a kapcsolódó iparágak hazai fejlesztését.

A dokumentum a megújuló energiaforrások felhasználásának növelését, az atomenergia jelenlegi kapacitásainak megőrzését, a regionális energetikai infrastruktúra fejlesztését, új energetikai intézményrendszer kialakítását, valamint az energiahatékonyság és energiatakarékosság fokozását kezdeményezi.

A határozat elfogadásával a parlament felkéri a kormányt egyebek között arra, hogy “alakítson ki az európai szabályozással összhangban lévő, a befektetői környezet kiszámíthatóságát biztosító, átlátható, elszámoltatható és a fogyasztói érdekeket is figyelembe vevő új kormányzati energetikai intézmény- és eszközrendszert”. A kormány segítse elő az energiapiac regionálissá tételét úgy, hogy – többek között – Magyarország regionális elosztó és tranzit szerepét erősítsék.

A kormányra háruló feladatok között szerepel az is, hogy a kabinet vizsgálja meg az energiahasználatot támogató szociális jellegű juttatások energetikai céloktól független kezelésének lehetőségét, azaz keresse a módját a szociális támogatás és az energiaárak szétválasztásának.

A határozat előírja a kormány számára, hogy legalább háromévenként készítsen jelentést az energiapolitika megvalósulásáról.

Az országgyűlési határozat a közzétételt követő napon lép hatályba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik