Bizottsági igen az alkotmánybírósági törvényre

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága egyhangúlag támogatta a javaslat sarkalatos minősítését.

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfői ülésén döntött az Alkotmánybíróságról (AB) szóló törvényjavaslat bizottsági önálló indítványként történő benyújtásáról. Az Alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslat benyújtásáról a testület 18 igen, 4 nem és 3 tartózkodó szavazattal döntött, egyhangúlag támogatva a javaslat sarkalatos minősítését.

Salamon László (KDNP) beterjesztőként elmondta: az AB elnökének lényegében valamennyi javaslatát elfogadták. Bár Paczolay Péter AB-elnök nem ragaszkodott hozzá, de fontosnak tartották, hogy az alkotmány értelmezése továbbra is illesse meg az Alkotmánybíróságot – mondta.

Kitért arra, hogy az egyes rendelkezéseket az alaptörvényhez igazítják, de annak szövegét nem kívánják ismételni. Ennek jegyében javasolják elhagyni azt a passzust, hogy az alkotmánybíró nem folytathat politikai tevékenységet, illetve azt, amelyik az államfő közjogi felelősségének megállapításával függ össze.

Elhagyni javasolják azt a részt továbbá, ami azzal kapcsolatos, hogy mikor kell a bírónak felfüggeszteni az eljárást. Ezt a polgári perrendtartásról szóló jogszabálynak kell rendeznie – mutatott rá Salamon László, hozzátéve: az összeférhetetlenséggel kapcsolatban az volt a szakértői álláspont, hogy a normaszöveg helyes, maradjon benne a törvényben. Ezt a kérdést az AB belső állásfoglalásban fogja értelmezni – jelezte.

Lamperth Mónika a törvényjavaslattal kapcsolatban elmondta, hogy az MSZP nem támogatja azt, és kifogásolta, hogy csak technikai módosításaikat fogadták el, a koncepcionális javaslataikat nem.

A kereszténydemokrata politikus tájékoztatása szerint az Alkotmánybíróság felvetéseiből 71-et, a közigazgatási miniszter szakértői felvetéseiből 53-at, az MSZP írásos javaslataiból 7-et, a jobbikos és a saját szakértői indítványokból 8-8-at építettek be az indítványba. Ugyanakkor a javaslatok között számos átfedés van – jegyezte meg a testület elnöke.

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Bielik István / 24.hu

A Fidesz egyszerre két választást akar nyerni vasárnap

A Fidesz olyan vereséget mérne az ellenzékre, amelyet az őszig nem hever ki. A kormányoldal akár az összes EP-mandátum kétharmadát is megnyerheti, de rosszabb eredményt is elérhet, mint öt éve. Mutatjuk, min múlik ez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Britain's Prime Minister Theresa May announces her resignation outside 10 Downing street in central London on May 24, 2019. - Beleaguered British Prime Minister Theresa May announced on Friday that she will resign on June 7, 2019 following a Conservative Party mutiny over her remaining in power. (Photo by Tolga AKMEN / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.