Belföld

Tisztképző indul tinédzsereknek Debrecenben

A kormány célja, hogy a ciklus végére 6-8 ezer fős tartalékos állományt képezzenek ki.

Simicskó István szerint ma is nagyon fontos feladat a honvédelmi nevelés, ezért hoznak létre olyan szakközépiskolát Debrecenben, amely a jövő tanévtől 14 éveseknek nyújt katonai szakoktatást, a régi hagyományokat követve a magyar tisztképzésben.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az egykori hadapródiskolák megnyitásának 70. évfordulója alkalmából rendezett szerdai, budapesti megemlékezésen azt mondta: a kormány ezzel a lépéssel meghaladta az elődeit, hiszen az elmúlt nyolc évben a két meglévő katonai szakiskolát felszámolták. Emellett a tartalékos rendszert is létrehozzák, a cél, hogy a kormányzati ciklus végére 6-8 ezer főből álló tartalékos állomány legyen.

Boross Péter korábbi miniszterelnök, volt hadapród az eseményen kiemelte: 1945 után “sikeres hadműveletet hajtottak végre” a magyar vezetői réteg felszámolására, és ehelyett újat kell építeni, a középpontban a hazához kötődés alapeszményével. “Valami, ismerjük el, elindult ezen az úton” – mondta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik