Belföld

Az ügyészség elé kerülhet a Balsai-jelentés

Várhatóan a jövő héten három parlamenti bizottság is tárgyal majd a 2006. őszi rendőri fellépésről szóló dokumentumról.

A Fidesz azt javasolja, hogy ezt követően küldjék meg a dokumentumot az ügyészségnek, hogy az büntetőjogi szempontból minősíthesse az abban foglaltakat – mondta el Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján, amelyet a 2006. október 23-i Fidesz-nagygyűlés helyszínénél, az Astoriánál tartott.

A 15 büntetőtényállást felsoroló Balsai-jelentést várhatóan a jövő héten az Országgyűlés alkotmányügyi, emberi jogi, valamint rendészeti bizottsága is megtárgyalja. A Fidesz azt kezdeményezi, hogy ezt követően a testületek együttesen keressék meg az ügyészséget, bocsássák rendelkezésére a 2006. őszi rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott munkájának információit, bizonyítékait, a jelentésben foglalt büntetőjogi értékelést pedig az ügyészségnek kell minősítenie büntetőjogi szempontból.

Mint arról beszámoltunk, a jelentésben Balsai István miniszterelnöki megbízott terrorizmussal is vádolja Gyurcsány Ferencet. A terrorcselekmény elkövetésének lehetőségét azzal magyarázza, hogy a 2006. október 23-án történtek alkalmasak voltak a lakosság megfélemlítésére, egyesekben, így a Fidesz-nagygyűlésről hazafelé tartókban halálfélelem alakult ki. Álláspontja szerint az erőszakos tömeg mozgásának szándéka olyannyira nyilvánvaló volt, és olyan súlyú rendőri mulasztások történtek, amelyek alapján megalapozottan feltehető, hogy a tömegoszlatást irányító rendőri vezetők nem gondatlanságból vagy egyszerű szakmai tévedésből, hanem annak tudatában cselekedtek, hogy ezzel a békés állampolgárok gyülekezési jogát korlátozzák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik