Belföld

“Keresztet vethetnek a fővárosiak az új villamosokra és trolikra”

A Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője szerint Budapest vezetése és a kormány alkalmatlansága miatt a fővárosiak keresztet vethetnek a 4-es metró folytatására is.

Horváth Csaba közleményében azt írta, hogy az 1-es és a 3-as villamos átépítése, meghosszabbítása is elmaradhat.

A szocialista politikus azonnali és gyors cselekvést vár Tarlós István főpolgármestertől, mert szerinte “a városvezetésben eluralkodó káosz és fideszes zsákmányszerző belháború már nemcsak Budapest jövőjét, hanem napi működését veszélyezteti”.

Pénteken már írtunk arról, hogy nem tudja támogatni a főváros villamos- és trolibusz-beszerzési tenderét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mert annak forrásigénye (118 milliárd forint) egyedül több, mint a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban a városi és elővárosi közlekedésre fordítható 98 milliárd forintos keret.

A főváros ugyanakkor fenntartja a közlekedésfejlesztési projektjavaslatait, és – mint az Tarlós Istvánnak a nemzeti fejlesztési miniszterhez címzett, az MTI birtokába került leveléből kiderült – azt várja, hogy Fellegi Tamás aláírja a támogató levelet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik