Belföld

Hamis lemondó nyilatkozattal akarják eltávolítani?

Utólag dátumozott lemondó nyilatkozattal próbálják megfosztani mandátumától állítása szerint Ormai Istvánt, a Somogy Megyei Közgyűlés tagját.

A Magyar Nemzet szerint az ügy előzménye, hogy Gyenesei István, a Somogyért Egyesület elnöke munkatársával múlt szerdán személyesen juttatott el egy beadványt a területi választási bizottsághoz, amelyben jelezték: a mellékelt nyilatkozat értelmében a 2010 őszén az egyesület színeiben induló Ormai István (képünkön)  lemondott mandátumáról. A politikus tavasszal kilépett a szervezetből, de függetlenként megtartotta mandátumát.

A 2011. szeptember 12-én kelt lemondó dokumentum egyik tanúja Gyenesei István. Ormai viszont azt állítja, hogy tavaly októberben pontosan ki nem fejtett presszió hatására írta alá az akkor még dátum nélküli iratot. A politikus a területi választási bizottságnak jelezte: nem mondott és nem is mond le.

A Magyar Nemzet – pontosan meg nem nevezett forrásból származó – értesülése szerint az egyesület színeiben induló valamennyi jelölttel aláírattak lemondó nyilatkozatot.

Gyenesei Istvánt a lap nem tudta elérni, a hírTv-nek azonban azt nyilatkozta: Ormainak kell bebizonyítania, hogy az irat hamis.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik