Belföld

Évi 900 millióért mocskosak a BKV járatai

Kilencszázmillió forintot költ évente a BKV a jármûvek tisztán tartására, mégis embertelen körülményekre panaszkodnak az utasok. A HÉV üléseit például csak évente egyszer takarítják ki rendesen.

Kockázatos a budapesti tömegközlekedés, egyes járatokon ugyanis gyomorforgató látvány fogadja a felszállót. Egy-egy jármû ülésein áll a kosz, a padlón szintén, a kapaszkodók ragacsosak, és ki tudja milyen fertõzéseknek vagyunk kitéve nap mint nap. Nem csoda, hiszen a HÉV-kocsik szövetüléseinek tisztítására csak évente egyszer kerül sor.

A jármûvek takarítását szolgáltatási szerzõdés keretében a BKV egyik partnercége végzi, a szerzõdésben rögzített takarítási fokozatoknak és az azokhoz tartozó technológiának megfelelõen. Saját munkaerõt e célból nem foglalkoztatnak – közölték az fn.hu-val a közlekedési vállalatnál, hozzátéve, hogy a buszok esetében 400 millió forintot, a villamosoknál pedig 500 millió forintot költenek a jármûvek takarítására. Ebbõl a pénzbõl jut arra is, hogy napi rendszerességgel felsöpörjenek a jármûveken, és összeszedik a darabos szemetet, portalanítanak, valamint az utastér tisztaságát is ellenõrzik.

Ehhez képest több járaton is embertelen körülmények között lehet csak közlekedni a fõvárosban. Pedig ha ténylegesen ennyi pénzt költenek évente a rendre, felmerül a kérdés: ez hogyan lehetséges?

A válasz az utcán van, nem szán elég pénzt a BKV a jármûvek tisztán tartására, ami szerintünk elfogadhatatlan – közölte Dorner Lajos a Városi és Elõvárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke az fn.hu kérdésére. Amit pedig költ, azt nem elég hatékonyan, a takarítási szerzõdések körül nincs minden rendben. Elõfordult, hogy a trolik garázsában egy éven át nem mûködött a mosó, és csak akkor érte víz a jármûveket, amikor az esõ esett. Téli idõszakban rendszeres, hogy a hidegre hivatkozva egyáltalán nem mossák a kocsikat. A buszok többsége az utasok szerint koszos, lelakott, ez az egyik fõ oka a tömegközlekedés negatív megítélésének.

Graffiti

Dorner Lajos szerint át kellene venni a Debrecenben jól bevált módszert a graffitisek ellen, ahol takarító “kommandó” távolította el minden nap a firkákat az új buszokról. Így szabva gátat a firkás “mûvészeknek”, akik hála a hatásos fellépésnek, nagyrészt abbahagyták a rongálást.

Nézze meg, mennyire súlyos a helyzet! (Fotó: fn.hu)

Nézze meg, mennyire súlyos a helyzet! (Fotó: fn.hu)

Külön szankciót kellene érvényesíteni a hajléktalanok egy típusára, a mosdatlan, bûzlõ, közegészségügyi problémát jelentõ fedél nélküliekre, akiket nem szállítanak le a jármûvekrõl, télen pedig mozgó melegedõnek használhatják azokat. Legtöbbször a sofõrök is félrenéznek. Azt a jármûvet, amelyiken hajléktalan utazott és összepiszkolta, ki kell vonni addig a forgalomból, amíg nem takarítják ki – véli Dorner, aki azt javasolja, hogy az utasok kérjék a sofõrt, hogy szerezzen érvényt az utazási feltételeknek! Sokan persze azért nem avatkoznak bele vagy mernek szólni, mert félnek a garázda elemektõl, de ha mindenki mindig félrenéz, akkor az áldatlan állapotok örökké megmaradnak – tette hozzá.

Takarítás

A villamos jármûveket kéthetente – egyes esetekben havonta háromszor – takarítják belülrõl, géppel, illetve vegyszeresen hasonlóképp tisztítják a kárpitozott felületeket is.

A HÉV szerelvényein szintén kéthetente végeznek nagytakarítást. Évente két alkalommal a teljes külsõ jármûszekrényt, az utastéri mennyezetet és a világítótestek buráit is megtisztítják.

forgalmi adatok

Általában egy hétköznapon átlagosan 2327-2359 a forgalomban tartott jármûvek száma. Csúcsidõben forgalomban van általában:1169 BKV-autóbusz és 102, alvállalkozó által üzemeltetett busz, 459 villamos (a fogaskerekûvel együtt) 263 metrókocsi, 120 troli és 240 HÉV-kocsi.

A metróban a napi rendszeres tisztogatás mellett hetente takarítják a belsõ tereket. Az utastéri ülés alsó burkolati lemezeit, a paravánokat és a mûbõr üléseket, a padvégeket, a kapaszkodókat, párkányokat, ajtókat és oldalfalakat a mennyezetig lemossák, kiporszívózzák a kárpitozott üléseket, kívül-belül ablakot tisztítanak, felmossák a padlót és a kocsik homlokfelületét, zárjelzõit és fényszóróit.

„Az utasaink tisztaságra vonatkozó észrevételeirõl rendszeresen tájékoztatjuk a jármûvek takarításáért felelõs alvállalkozónkat, és a felmerült konkrét problémákkal kapcsolatban célirányos ellenõrzéseket végzünk” –közölte a BKV Zrt. Tehát ha valaki kifogásolja a jármûvek állapotát, nyugodtan nyújtsa be panaszát a társaságnak. Ígéreteik szerint lesz foganatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik