Belföld

Budai Gyula berágott Havas Szófiára

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás gyanúja miatt feljelentette az elszámoltatási kormánybiztos az MSZP egészségpolitikusát.

Budai Gyula szeptember 15-én feljelentést tett hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen az Egészségügyi Minisztérium megbízási szerződésein keresztül történt, “vélhetően fiktív munkavégzések kapcsán feltárt visszásságok miatt”. A feljelentés részét képezte Havas Szófiának a minisztériummal kötött szerződése is, amelyben az Országos Gyógyintézeti Központ bezárása volt feladatként meghatározva – közölte a kormánybiztos, hozzátéve: a szerződéshez, az azzal kapcsolatban kiállított számlákhoz nem csatoltak teljesítési igazolásokat.

Ezt követően Havas Szófia nyilatkozott tett a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában, ahol egyebek mellett a teljesítési igazolásokról beszélt, és szóba hozta Budai Gyula fizetését is.

A kormánybiztos szerint az interjúban Havas Szófia úgy állította be őt, mint aki csak azért kap kétmillió forintot havonta, hogy a Havas Szófia személyéhez köthető megbízási szerződéseket vizsgálja, holott jelenleg is több mint 30 kiemelt ügyben vizsgálódik. Kitér arra is, hogy tavaly novemberi kormánybiztosi kinevezése óta jogosult országgyűlési képviselői fizetése mellett államtitkári besorolású bérre. Az elszámoltatási kormánybiztos leszögezte: Havas Szófia állítása valótlan, és alkalmas arra, hogy becsületét csorbítsa, ezért rágalmazás gyanúja miatt feljelentést tett.

Budai Gyula arról is tájékoztatott, hogy pénteken – ugyancsak rágalmazás gyanúja miatt – azért is feljelenti majd a bíróságon Havas Szófiát, mert a Népszava szerdai számában azt nyilatkozta: “Előfordulhat, hogy amikor az embert nagy szolgálati autókkal viszi ide-oda a sofőr a városban, nem figyelhet fel minden csip-csup apróságra maga körül. Nem tűnt fel neki, végül is nem szemorvos, hogy jól lásson”.

A kormánybiztos ezzel kapcsolatban azt  mondta, szolgálati gépjárműre igen, sofőrre azonban nem jogosult, szolgálati kocsiját maga vezeti. “Havas Szófia számára is köztudott, hogy nem orvosi, szemorvosi, hanem jogi diplomával rendelkezem, és elmondható, hogy egyébként sem azonosítható a jó látási képesség a szemorvosi végzettséggel. Ellenben Havas Szófia kijelentése második mondatával képességeimet becsmérlő, munkámat ócsárló kijelentést tett” – írta Budai Gyula.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik