Belföld

Betelt a pohár a Tesco dolgozóinál

Érdekképviseletük 10 százalékos béremelést követel, aminek nyomatékosítása érdekében sztrájkbizottságot hoztak létre.

Bubenkó Csaba, a Tescónál működő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke elmondta: azt követelik, hogy a munkáltató az idei 10 százalékos béremelést egyszerre, július elsejétől hajtsa végre, a megajánlott 4 százalék és az eltérő időpontok helyett, és a pénztárosok kapják meg az idén a 94.000 forint bérminimumot.

Iglódi-Csató Judit, a Tesco Global-Áruházak Zrt. kommunikációs igazgatója azt mondta, a Tesco az elmúlt években a gazdasági válság kihívásai ellenére, a szektorátlaggal összhangban, vagy azt meghaladó mértékben emelte dolgozóinak bérét, 22 ezer munkavállalójukat pedig törvényesen, a jogszabályokkal összhangban alkalmazzák.

Bubenkó Csaba elmondta, hogy a munkaadó 2011. július elsején végrehajtotta a központban dolgozók idei béremelését, a többi munkavállalónál október elsejétől emelné a kereseteket. A Tesco kommunikációs igazgatója erről azt mondta, hogy ez minden évben így van, a bérciklus mindkét esetben 12 hónap, vagyis a különböző időpontokban történő béremeléssel egyik munkavállalói csoportot sem éri kár.

A KDFSZ elnöke hangsúlyozta: megállapodásra törekednek, bíznak abban, hogy a munkaadó elmozdul álláspontjáról. Amennyiben a munkáltató ragaszkodik az eltérő időpontban végrehajtandó béremeléshez, akkor a szakszervezet az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulna, hogy állapítsa meg a 21 ezer munkavállaló hátrányára elkövetett jogsértést.

A Tesco értetlenül áll a szakszervezet sztrájkfenyegetése előtt, mivel még el sem kezdődtek az egyeztetések a követelésekről. Az érdekképviselet szeptember 26-án kollektív munkaügyi vita keretében tárgyal a munkáltatóval.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik