Belföld

Gyurcsány új pártot alapít?

A Magyar Nemzet információi szerint a volt kormányfő és követői új, baloldali formáció létrehozásán munkálodnak.

Gyurcsány Ferenc és követői önállóan, egy új pártot létrehozva, de az MSZP-vel szorosan együttműködve, pártszövetségi rendszerben folytatnák a politizálást – írja a Magyar Nemzet.

A lap információi szerint így oldanák fel a baloldalon kialakult feszültséget, amely a szocialista párt jelenlegi vezetése és a volt miniszterelnök köre között feszül. A erről szóló tárgyalások már el is kezdődtek. A lap informátorára hivatkozva azt közölte, hogy a felek a „békés elválás” pénzügyi és infrastrukturális feltételeiről igyekeznek megállapodni.

A lapnak nyilatkozó forrás szerint legkésőbb 2012 tavaszáig, az MSZP tisztújító kongresszusáig, pontot kell tenni a viták végére, ha a baloldal 2014-ben kormányváltó erőként kíván fellépni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik