Belföld

D-Day: két tüntetést engedélyezett a bíróság

A szakszervezetek nem tarthatják meg a szeptember 29-tõl október 2-ig tervezett demonstrációjukat Budapesten a Clark Ádám tér-Lánchíd-Széchenyi tér útvonalon. Október 1-jén és 2-án viszont demonstrálhatnak. A BRFK elõzõleg mindhárom rendezvényt megtiltotta.

A bíróság a Budapesti Rendõr-fõkapitányság szakvéleményét elfogadva úgy foglalt állást, hogy többórás indokolatlan várakozást idéznének elõ a szeptember 29-tõl október 2-ig tervezett demonstrációk, és ellehetetlenülne a szabad mozgáshoz való joga azoknak az embereknek, akik nem kívánnak részt venni a tüntetéseken – olvasható a Fõvárosi Bíróság honlapján megjelent közleményben.

A bíróság az október 1-jén és 2-án megtartandó szakszervezeti demonstrációk esetében a Budapesti Rendõr-fõkapitányság tiltó határozatát hatályon kívül helyezte.

Mint olvasható, a bíróság döntésében kifejtette, hogy a rendõrség szakvéleményét “aggálytalanul elfogadta”, amely a perbeli vitatott útvonalra vonatkozóan szeptember 29-tõl október 2-án estig a területen lévõ forgalmi adatokat közölte, és mivel a gyülekezési jog nem korlátozhatatlan alapjog, a bíróság figyelemmel volt azoknak a jogára is, akik nem kívánnak a demonstráción részt venni, csak a városban közlekedni.
A bíróság szerint életszerûtlen az, hogy a budai Váralagút elé szeptember 29-én felállított színpadot négy nap alatt többször lebontanák és újra felépítenék.

Az október 1-jén a Kossuth téren és az Alkotmány utcában, valamint a Kossuth tér és a Clark Ádám tér útvonalon megtartandó demonstráció esetében a bíróság a rendõrség tiltó határozatát hatályon kívül helyezte.
A bíróság álláspontja szerint a határozatban felsorakoztatott bizonyítékok, indokok nem támasztották alá, hogy a bejelentett rendezvény megtartása esetén a közlekedés más útvonalon nem biztosítható, azaz nem bizonyítható, hogy a közlekedés ellehetetlenül, továbbá, hogy a rendezvény megtartása az Országgyûlés zavartalan mûködését súlyosan veszélyeztetné – áll a közleményben.

A Fõvárosi Bíróság ugyancsak hatályon kívül helyezte azt a rendõrségi határozatot, amely megtiltotta az október 2-án a Clark Ádám tér–Szent György tér–Széll Kálmán tér–Csalogány utca–Fõ utca–Clark Ádám tér útvonalon tartandó vonulásos rendezvényt.

A bíróság döntése szerint nem lehetett alappal arra következtetni, hogy a rendezvény miatt a tömeg-, illetve közúti közlekedés más útvonalon nem biztosítható, azaz nem bizonyítható, hogy a közlekedés ellehetetlenül, így a rendõrség által megállapított tilalmi ok nem áll fenn – olvasható a közleményben.

A mintegy 70 szakszervezetet, civil és társadalmi szervezetet tömörítõ akcióegység szeptember 8-án sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a munka világát érintõ kilencpontos követeléscsomagot fogalmaztak meg, és szeptember 29-én indítják a határozatlan idõre meghirdetett, D-Daynek nevezett tüntetéssorozatukat.

Garamvölgyi László, az Országos Rendõr-fõkapitányság szóvivõje szeptember 15-én azt közölte: a gyülekezési törvény értelmében, a hatályos jogszabályok alapján megtiltották a rendezvényt. Elmondta, a Budapesti Rendõr-fõkapitányság alaposan megvizsgálta, hogy a megmozdulás ideje alatt és helyén milyen a közlekedés helyzete, milyen úton lehetne elterelni, és megállapították, a több helyszínre, folyamatosan bejelentett rendezvény miatt a forgalmat nem lehet elterelni.
Ezt követõen a szakszervezetek bíróságon támadták meg, hogy a rendõrség megtiltotta a tüntetéssorozatukat.

Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, az akcióegység operatív törzsének egyik vezetõje kedden az MTI-nek elmondta: szeptember 29-én délután a Clark Ádám téren továbbra is tüntetést kívánnak tartani. A bíróság döntésének indoklását is figyelembe véve, új bejelentésüket megteszik a rendõrségen.
Közölte, amennyiben nem sikerül, akkor “országvédelmi futást” rendeznek a körfogalomban, majd ökumenikus virrasztást tartanak. Erre megkérik majd a közterület-használati engedélyt – tette hozzá.

Kónya Péter hangsúlyozta, a korábbi európai bírósági döntések alapján mindenképpen meg kívánják tartani békés tiltakozó akciójukat a Clark Ádám téren.
Megjegyezte, miután a bíróság az október 1-én a Kossuth térre meghirdetett nagygyûlés tiltó határozatát megsemmisítette, “így a rendszerváltás utáni legnagyobb szakszervezeti demonstrációjukat is megtartják”.

Garamvölgyi László, az ORFK régi-új szóvivõje a köztévében azt mondta: “senki nem tudja bizonyítani, hogy politikai nyomásra hozta volna meg a döntést a rendõrség a szakszervezetek demonstrációjának betiltásáról”. Szerinte az 1989-es törvény alapján döntöttek, amely szerinte elavult ugyan, de hatályos, és mérlegelési jogot ad a rendõrségnek. (A gyülekezési törvényt 2004-ben módosították, mert „a közlekedés aránytalan sérelme” önkényes jogértelmezésre adott lehetõséget. )

Arra a felvetésre, hogy a rendvédelmi dolgozók „bohóctüntetését” majdnem ugyanilyen feltételek mellett engedélyezték, Garamvölgyi azt mondta: nincs két egyforma bejelentés nincs, ráadásul a „bohóctüntetésen” nem vettek részt annyian, mint amennyit a mostani demonstrációra vártak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik