Belföld

LB: Perelheti a BKV a Strabagot

Új eljárásra utasította a Legfelsõbb Bíróság (LB) hétfõn a 4-es metró beruházásával összefüggõ ügyben a másodfokú bíróságot azzal, hogy érdemben kell vizsgálnia a BKV kartellezõ cégekkel szembeni kártérítési igényét.

A Gazdasági Versenyhivatal 2004-ben megállapította, hogy a Strabag és két másik pályázó cég “a közbeszerzési eljárásban összehangolt magatartást tanúsított az árak kialakítása során”, ezért összességében csaknem negyedmilliárdos bírságot szabott ki három pályázóra; döntését a Fõvárosi Bíróság 2006-ban helybenhagyta.

A BKV eközben kártérítési pert indított a Strabag és több más cég ellen azért, mert álláspontja szerint jogellenes magatartásuknak árfelhajtó hatása volt. Ebben az ügyben az elsõ- és a másodfokú bíróság egyaránt elutasította a BKV keresetét arra hivatkozva, hogy a beruházásokat nem a közlekedési vállalat, hanem a Fõvárosi Önkormányzat finanszírozta.

Az LB hétfõn a BKV felülvizsgálati kérelme nyomán hatályon kívül helyezte a Fõvárosi Ítélõtábla jogerõs másodfokú döntését, és a kártérítési kereset érdemi vizsgálatára utasított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik