Belföld

Az LMP közösségi rendőrséget akar

Az uzsorások elleni küzdelemhez javasolja az ellenzéki párt az új rendvédelmi szervet.

Az önkormányzatok szociális rendszerének megerősítését, közösségi rendőrség és országos akciócsoport létrehozását javasolja az uzsorások elleni küzdelemhez az LMP – mondta Dorosz Dávid, a párt országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján.

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja kijelentette: a szociális állam lebontása, a kormány megszorító politikája löki az embereket az uzsorások karjaiba, és az “embertelen jelenségek” ellen csak látszatintézkedéseket hoz.

Dorosz Dávid megjegyezte: Orbán Viktor kormányfő hétfőn az Országgyűlésben beszélt arról, hogy zéró toleranciát és hajtóvadászatot hirdet az uzsorások ellen, és a büntető törvénykönyv módosítására tett javaslatát pénteken ismerhették meg. A párt szerint csak jogszabály-módosításokkal nem lehet megoldani a problémát, ezért hárompontos javaslatot fogalmaztak meg a kormánynak.

Javítani kell az önkormányzatok lehetőségeit, a szociális rendszert, hogy például azok a családok, amelyek átmeneti pénzzavarba kerültek, segítséget kaphassanak. Javasolják, hogy helyi emberek bevonásával közösségi rendőrséget hozzanak létre, és az uzsorások elleni küzdelemhez országos akciócsoport felállítását sürgetik – mondta.

Az LMP javaslataira reagálva Szijjártó Péter azt mondta: “a nemzeti ügyek kormánya kijavítja az előző kormányok hibáit, és hadat üzen az uzsorázásnak és a kiszolgáltatott helyzetbe került családokon élősködő bűnözőknek. A büntető törvénykönyv szigorításával, a kamatmaximum törvényi bevezetésével és a rendőrség határozott fellépésével megvédjük a nehéz helyzetbe került családokat a bűnözőktől. Az ellenzéki pártoknak most már csak egyetlen dolgot kell eldönteniük: az emberek vagy az uzsorázók oldalán állnak-e – áll a miniszterelnök szóvivőjének közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik