Belföld

SZDSZ-Fidesz háttéralku az ingatlanpanama körül?

A Hunvald-ügy egyik tanúja szerint előfordult, hogy a szavazásokról hiányzott egy-két szocialista, így az SZDSZ és a Fidesz együtt már többségben volt.

Az önkormányzati ingatlanpanamákra vonatkozó vádpont kapcsán a Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester és társai elleni büntetőperben a vád tanúja a helyi SZDSZ és Fidesz közötti szóbeli háttér-megállapodásról beszélt a Fővárosi Bíróságon kedden.

Nagy György ügyvéd, akit a nyomozás során még vesztegetéssel és csalással gyanúsított az ügyészség, és volt előzetes letartóztatásban is, a büntetőperben már tanúként vehet részt, miután részletes, feltáró jellegű, sok más személyt terhelő vallomásokban számolt be a több százmillió forintnyi kenőpénz átadásáról.

Kedden arról beszélt, hogy “a VII. kerületben az történt, amit Gál György akart”, az SZDSZ és a Fidesz között pedig szóbeli háttér-megállapodás volt az ingatlanügyletekre vonatkozóan. Gyakran előfordult, hogy a szavazásokról hiányzott egy-két szocialista képviselő, így az SZDSZ és a Fidesz együtt már többségben volt.

A Hunvald-ügyben gyanúsított volt az erzsébetvárosi Fidesz egykori alelnöke, önkormányzati képviselője, Czibula Csaba, aki ellen 2008 novemberében adott ki a Fővárosi Bíróság nemzetközi elfogatóparancsot, miután az eljárás elől menekülve külföldre távozott. Sajtóhírek szerint legutóbb Mexikóban látták. Az ügyészség gyanúja szerint Czibula a kerület gazdasági bizottságának tagjaként több millió forintos vesztegetési pénzt fogadott el azért, hogy Gált és az ingatlanok eladását támogassa.

Nagy György szerint az erzsébetvárosi gazdasági bizottság előterjesztéseit a kerületi képviselő-testület 99 százalékban támogatta.

“Czibula Csaba a pénz egy részét benyelte” – tette hozzá a több tízmilliós csúszópénzekre célozva Nagy György, és hozzáfűzte: Gál adott a vesztegetési pénzből egyes önkormányzati képviselőknek, akik akkoriban “szépen gyarapodtak. Kocsik, nyaralók…”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik