Belföld

Mégis távozik Nyitrai posztjáról

Újabb felfelé bukó kormányalkalmazott: az Index szerint az infokommunikációs államtitkárt Orbán a nemzeti konzultációs frontra rendeli.

Távozik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős államtitkári posztjáról Nyitrai Zsolt, aki a Miniszterelnökséghez kerül át – közölte vasárnap az Index hírportál. A kormányfő sajtóstábjának vezetője az MTI-nek hétfőre ígért tájékoztatást.

Az Index – meg nem nevezett forrásból származó információira hivatkozva – azt írta: Orbán Viktor kormányfő Hajdúszoboszlón, a Fidesz-KDNP frakcióülésén bejelentette, hogy Nyitrai Zsolt a jövőben a Miniszterelnökségen a nemzeti konzultációk szervezésével és kormányzati szintű személyzeti ügyekkel foglalkozik majd.

Nyitrai Zsolt 2006 és 2010 között a Fidesz operatív igazgatója volt. Feladatai között szerepelt az országos pártigazgató helyettesítése, a párt kampányának, akcióinak koordinációja, a központi arculat alakítása, valamint a Fidesz nagyobb rendezvényeinek összefogása.

A Magyar Hírlap augusztusban arról írt, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kezdeményezheti Nyitrai Zsolt menesztését. A Magyar Nemzet egy nappal később arról cikkezett: multiérdekek állhatnak a Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár felmentéséről szóló hír mögött, a Magyar Hírlap előző napi információját pedig kacsának minősítették kormányzati körökben. Később maga Nyitrai Zsolt is hírlapi kacsának minősítette a saját távozásáról szóló sajtóhíreket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik