Belföld

Jeszenszky: a terrorizmus nem érheti el célját

Terrorista merényletekkel nem lehet komoly politikai célokat elérni - vélekedett a nagykövet-történész.

Jeszenszky Géza szerint a tíz évvel ezelőtt Amerikát ért támadás tanulsága, hogy a terroristák a merényleteikkel nem juthatnak közelebb céljukhoz, nem sikerülhet szembefordítaniuk egymással az embereket és meggyengíteni a kormányokat.

A diplomata, aki 2001-ben Magyarország washingtoni nagykövete volt, a Nemzetközi Mensch Alapítvány és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnapi budapesti megemlékezésén, a belvárosi Szabadság téren kiemelte: a terrorizmus hatására csak elszántabbak lesznek az országok, a társadalmak és a kormányok nem rettennek meg, ahogyan Amerika is erősebb, egységesebb lett szeptember 11. után, és erőt merített a történtekből.

A történész szerint Oszama Bin Ladennek és az al-Kaida szervezet más vezetőinek nem sikerült a tervük, hogy a merénylettel a világot háborúba taszítsák, konfliktust szítsanak Amerikai és Európa, illetve Ázsia, továbbá “a vak hit és a felvilágosultság között”. Azt sem sikerült elérniük, hogy a “jó akaratú” emberek rettegjenek – fűzte hozzá.

Jeszenszky Géza, aki jelenleg Magyarország oslói nagykövete, azt mondta: “az iszlám egy eltorzult változatának” nevében szörnyű bűntetteket követtek el a terroristák, akiket a gyűlölet vezérelt. Csak egy torz gondolkodás hiheti azt, hogy van olyan ügy, amelyért el lehet követni egy ilyen támadást – fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik