Belföld

Hétfőn még biztosan tart a nyári strandidő

Hétfőn is 30 fok fölötti csúcshőmérsékletre lehet számítani, az éjszakai lehülés viszont már az őszt idézi.

Vasárnap többnyire derült időre számíthatunk, csak helyenként lehet erőteljesebb gomolyfelhő-képződés. Csapadék nem lesz.

Hajnaltájt északnyugat felől szakadozott felhősáv ér el minket, ezért hétfőn a napsütés mellett átmeneti erősebben felhős időszakok is lesznek. A legtöbb napsütés a Tiszántúlon várható, tartósabban felhős területek az Alpokalján lehetnek. A Nyugat-Dunántúlon és északon, északkeleten elszórtan, másutt néhol valószínű záporeső, egy-egy zivatar is előfordulhat. A délies szél ma többfelé megélénkül, hajnaltól a szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, elsősorban a Dunántúl északi felén és a főváros térségében gyakran megerősödik. Zivatar környezetében viharos széllökés is lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 17 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn többnyire 27 és 31 fok között várható, de délkeleten helyenként ennél egy-két fokkal melegebb, északnyugaton pedig hűvösebb valószínű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik