Belföld

Hajdúszoboszlón tervezi a jövőt a Fidesz-KDNP

Gazdasági kérdések, továbbá az új választójogi, igazságszolgáltatási és önkormányzati rendszer is témája lesz az évadnyitó frakcióülésének.

A hajdúszoboszlói tanácskozás helyszínén szerda délután összeül a Fidesz elnöksége, majd este Orbán Viktor felszólalásával megkezdődik a frakciószövetség háromnapos ülése.

Lázár János Fidesz-frakcióvezető korábbi tájékoztatása szerint a pártelnök-miniszterelnök értékelő, a feladatokat kijelölő, a kormány munkájáról szóló beszédében kitér majd gazdasági kérdésekre, így azokra a lépésekre is, amelyeket még az idei költségvetési éven belül szükséges megtenni.

Csütörtökön téma lesz az új választójogi, valamint igazságszolgáltatási rendszer kidolgozásának állása, amellyel kapcsolatban a kormánypárti képviselők meghallgatják az erre a feladatra kijelölt Áder János fideszes európai parlamenti képviselőt. Szintén napirendre kerül az új önkormányzati rendszer, amelyről a Belügyminisztérium képviselője ad majd tájékoztatást, a frakciószövetség pedig kialakítja álláspontját a szabályozási elvekről.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere, aki a párt hajdú-bihari elnökeként házigazdája lesz a kihelyezett tanácskozásnak, vasárnap az MTI-nek azt mondta, jó hangulatú, de kemény, dolgos frakcióülésre, az önkormányzati átalakítással kapcsolatban pedig nehéz vitára számít.

Hajdúszoboszlón ugyancsak szóba kerül majd a devizahitelesek helyzete.

A háromnapos tanácskozáson a kormánypárti képviselők – kabinetülések keretében – meghallgatják a minisztereket, államtitkárokat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik