Belföld

Megszüntetné a lomtalanítási guberálást a főváros

A budapesti közterület-fenntartó a lakók megrendelésére tartana lomtalanítást, hogy megkerüljék a jól értesült guberálókat.

A budapesti lomtalanítási rendszer átalakítását tervezi a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt., hogy a „lomtalanítás ne tükrözzön hadiállapotokat” – közölte a társaság vezérigazgatója. Klug Lajos az MTI-nek elmondta: a tervek szerint nem térségenként egyszerre, hanem a lakók megrendelései alapján lenne lomtalanítás a fővárosban. Ezt kérhetné társasház vagy több családi ház is, a lakosságnak pedig a társaság szándékai szerint nem kerülne külön pénzébe.

A vezérigazgató indoklása szerint “az alapelv a rend megteremtése”, hogy a lomtalanításokat ne lepjék el a guberálók. Ez ellen eddig azzal próbáltak küzdeni Budapesten, hogy igyekeztek minél jobban titokban tartani, hogy mikor tartanak lomtalanítást egyes területeken. A lakókat például csak egy-két héttel korábban értesítették, tájékoztatást pedig csak azoknak adtak ki, akik megadták ügyfélszámukat.

Ez azonban nem működött: a jól értesült guberálók hamarabb tudták a lomtalanítások időpontját a lakóknál, és rendszeres volt, hogy a lakók a guberálók megjelenéséből tudták meg, hogy nemsokára lomtalanítás lesz.

Mint mondta, a változtatás “nem megy varázsütésre”, a Fővárosi Közgyűlésnek rendeletet kell módosítania, és a lakossággal is meg kell ismertetni a részleteket. A vezérigazgató jelezte, hogy a leendő hulladékgazdálkodási törvény kapcsán a kormány is foglalkozik a kérdéssel, és hasonló megoldásokban gondolkozik.

Jelenleg évente egyszer van lomtalanítás a főváros körzetekre osztott kerületeiben, ennek költsége benne van a társasházak által fizetett hulladékkezelési díjban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik