Belföld

Belső vizsgálatot kér az esztergomi Fidesz ellen Tétényi

Az esztergomi polgármester szerint veszélybe kerülhet az októberi bérfizetés a kormánypárt helyi szervezetének viselkedése miatt.

Levélben kér belső vizsgálatot a Fidesz vezetőitől Tétényi Éva független polgármester az esztergomi Fidesz-frakció együttműködés-képtelensége miatt.

“A párt vezetői nyilatkozzanak arról, hogy ami Esztergomban történik, az a Meggyes-csoport túlkapásait vagy a Fidesz országos politikáját tükrözi-e” – írta az MTI-nek kedden megküldött közleményében a polgármester.

Tétényi Éva szerint fontos az ügy azonnali kivizsgálása, mert a fideszes képviselők nem hajlandók tárgyalni a költségvetés módosításáról, így veszélybe kerülhet az októberi bérfizetés a város intézményeiben.

A polgármester rámutatott, hogy Párkány és Esztergom közösen készül a Mária Valéria híd átadásának szeptember végi, tízéves ünnepére, amelyen nyugodt körülmények között szeretnék vendégül látni a magyar és a szlovák kormány tagjait.

Tétényi Éva véleménye szerint a legutóbbi képviselő-testületi ülésen a Fidesz-frakció minősíthetetlenül viselkedett. “Eközben a városháza előtti téren egy kisebb csoport Hajrá, Fidesz bekiabálással zavarta meg az ülést, feltehetően a helyi Fidesz felhívására jelentek meg, lejáratva ezzel a pártot. Ezzel túlléptek azon a határon, ami a nyugodt, kiegyensúlyozott közpolitikát biztosíthatja Esztergomban” – fogalmazott a polgármester.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik