Belföld

Altatásban tartják a nógrádi buszbaleset sérültjeit

A 21-es főúton történt buszbaleset életveszélyes koponyasérülést szenvedett áldozatát a fővárosi Honvédórház-Állami Egészségügyi Központba szállították.

A Nógrád megyei buszbaleset koponyasérülést szenvedett áldozatát a fővárosi Honvédórház-Állami Egészségügyi Központba szállították; folyamatos altatásban tartják – közölte a kórház központi intenzív osztályának vezetője az MTI-vel. Nagy László közlése szerint a vizsgálatok még tartanak. A sérült súlyos, életveszélyes állapotban van – tette hozzá a főorvos.

A Volánbusz Salgótarjánból Budapestre tartó járata vaddal ütközött reggel Szurdokpüspöki és Jobbágyi között a 21-es főúton. Az ütközés következtében a busz az árokba hajtott és felborult. A helyszínen egy 43 éves férfi életét vesztette, 29-en sérültek meg.

A sérültek közül tizenkettőt a hatvani kórházba szállítottak. Zámbó László, a hatvani Albert Schweitzer Kórház ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: hét sérült ambuláns ellátásban részesült, öt embert vettek fel a traumatológiai osztályra, mindegyikük sérülése nyolc napon túl gyógyuló. Állapotuk kielégítő, életveszélyes sérült nincs köztük – tette hozzá az igazgató.

A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházba 17 embert vittek be a mentők, egyiküket a fővárosi honvédkórházba szállították át. Bercsényi Lajos, a salgótarjáni intézmény főigazgatója az MTI-nek elmondta: ketten súlyosan sérültek meg, egyikük combcsont- és lábszárcsonttörést, másikuk agyrázkódást szenvedett. További 14 utast végtagsérülésekkel kezelnek Salgótarjánban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik