Belföld

Fidesz: Gyurcsány ideggyenge és az őrület határán áll

A Fidesz-frakció szerint a volt miniszterelnök a Sukoró-ügy kapcsán összeesküvés-elméleteket kreál, és mártírt próbál faragni magából.

Gyurcsány Ferenc “Brigantik” címmel közzétett Facebook-bejegyzésében a Sukoró-ügyben indult eljárásról azt írta: “ez egy ocsmány koncepciós ügy. Először találtak bűnöst – ez most én lennék -, és ehhez keresnek bűnt.”

“Nagy összeesküvést nem tudtak kreálni, ez már nem Rákosi korszaka. Be kell érni kevesebbel. Polt teljesíteni akar, ha az én meggyanúsításom volt kinevezésének feltétele, akkor ő most teljesít. Silány ember. Ha majd egyszer nem lesz főügyész, utálni fogja magát. Sajnálni fogom, harag és megvetés nélkül” – olvasható a bejegyzésben.

Gyurcsány Ferenc Orbán Viktorról azt írta, hogy a jelenlegi miniszterelnök “a magyar történelembe gazemberként fog bevonulni, egy szerencsétlen III. Richárdként, aki cselt vetett, de rajtavesztett”.

A Fidesz-frakció pénteki közleményében azt írta: a volt kormányfő “mindenáron csillogtatni próbálja a színház világáról szerzett ismeretét, azonban a szereplőket illetően még van mit tanulnia: III. Richárd karaktere ugyanis nem Orbán Viktorhoz, hanem sokkal inkább hozzá hasonlít, hiszen a volt miniszterelnök tegnap ismét bebizonyította, hogy ideggyenge és az őrület határán áll”.

“Összeesküvés-elméleteket kreál, és mindenáron mártírt próbál faragni magából, pedig ha valóban ártatlan a Sukoró-ügyben, nincs mitől félnie. A már-már hisztérikus viselkedésével viszont ennek éppen az ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot. Erre mondják azt: az kiabál a legjobban, akinek a háza ég” – fogalmaztak a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik