Belföld

A bankok sem tudják, mit tervez Orbán

A bankok nem tudnak arról, hogy a bármilyen új konstrukció ötlete felmerült volna - mondta a Bankszövetség főtitkára.

A bankoknak nincs tudomásuk arról, hogy a bármilyen új konstrukciónak az ötlete felmerült volna – mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára az MTI-nek a miniszterelnök szerdai bejelentése kapcsán.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, hogy tanulni kell a hibákból, ám ez a bankokra is vonatkozik, nekik is részt kell vállalniuk abból a teherből, amit a devizahiteles konstrukciók ma jelentenek, és éppen ez a veszteségmegosztás lesz az ősz egyik legfontosabb feladata, miközben az otthonvédelmi program is folytatódik, sőt, új elemekkel bővülhet.

Jelenleg az eszközkezelő kialakítása van napirenden – mondta Kovács Levente, aki ennek kapcsán kiemelte: fontos, hogy ez a segítség csak a szociálisan rászorulókat érje el, de őket valóban elérje, s ne az ingatlanspekulánsok problémáit oldja meg. Hozzátette: az eszközkezelő egy nagyon szűk, rászorult rétegnek kínál csak megoldást.

Müller János, a bankszövetség vezető tanácsadója a szervezet szerdai háttérbeszélgetésén elmondta: az eszközkezelő erősen nyomott áron veszi át az ingatlanokat. A bankok az otthonmentő program más elemei kapcsán is részt vállalnak a terhekből: az árfolyamgáthoz kapcsolódóan például semmilyen költséget nem számíthatnak fel, ők fizetik a közjegyzői díjat, a gyűjtőszámlán lévő pénzen 2014 végéig semmilyen hasznuk nincs, ki sem helyezhetik, ugyanakkor az államnak garanciadíjat kell fizetniük. A szektor emellett jelentős mértékű bankadót is fizet – emlékeztetett.

Az adósmentő csomag iránt folyamatos az érdeklődés, arról azonban nincsenek adatai a bankszövetségnek, hogy eddig hányan választották az árfolyamrögzítést.

Kovács Levente hangsúlyozta: nemcsak a devizahitelesek vannak bajban, hanem mindenki, aki elveszítette a jövedelmét. Úgy vélekedett, hogy a munkanélküliségtől és az árfolyam alakulásától függ, hogy az év végére hogyan alakul a 90 napon túl nem teljesítő hitelek aránya; a ráta jobban simul a munkanélküliséghez, mint az árfolyamhoz – mondta.

Kovács Levente szerint a válságnak tudatformáló hatása is lesz, a lakosság a jövőben nem fog a mostanihoz hasonló mértékben eladósodni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik