Belföld

Papírmentes pályáztatás az NFÜ-nél

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szeptember 1-jétől megkezdi a papírmentes, internetes pályáztatás bevezetését.

A pályázók gyors tájékoztatását eredményező új lehetőség lényege, hogy megszűnik a postai úton történő időigényes kommunikáció, levelezés. A pályázattal kapcsolatos döntésekről, értesítésekről figyelemfelhívó elektronikus levelet kap a pályázó, amit az EMIR pályázói tájékoztató felületen lehet megnézni.

A kapcsolatot a pályázóval elsődlegesen az NFÜ honlapján lévő pályázói tájékoztató felületen tartják, amely a pályázat befogadásakor kapott egyedi, titkos jelszóval érhető el.

Dányi Gábor, az NFÜ innovációs és informatikai elnökhelyettese közleményében kiemelte, hogy az új rendszert elsőként az Új Széchenyi Terv pályázatainál a döntés-előkészítés eljárásrendi szakaszában vezetik be. Abban bíznak, hogy az elektronikus, internetes pályáztatás bevezetése a pályázók számára könnyebb, gyorsabb és egyszerűbb információáramlást tesz lehetővé, ezzel együtt hatékonyabbá válik a pályázati rendszer.

Az NFÜ közleményében hangsúlyozza: a döntés-előkészítés során az intézményrendszer a levelek és értesítések döntő többségét internetes úton küldi meg. Ez alól csak két tájékoztatás kivétel: a pályázat befogadásáról szóló döntés, amely tartalmazza az EMIR pályázói tájékoztató használatához szükséges jelszót, illetve a pályázat elutasításáról szóló döntés a befogadási kritériumok teljesítésének hiánya miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik