Belföld

Az unióhoz fordulnak a korábbi termőföld-értékesítési mutyi miatt

Az uniós versenyhivatalhoz fordul Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem talált kifogásolnivalót az előző kormány gyakorlatában.

A szombati Magyar Nemzet azt közölte, hogy a szocialista kabinet a távozása előtti évben több tízezer hektárnyi állami termőföld bérleti jogára írt ki pályázatot úgy, hogy a területekre még további három-négy évig érvényes haszonbérleti szerződések voltak érvényben. A földterületeket egységben hirdették meg, és amennyiben valakinek a “csomagban” szereplő egyik területre volt elő-haszonbérleti joga, úgy azt az összes többire is kiterjesztették – olvasható a lapban.

A földügyletek vizsgálatát Budai Gyula kérte a GVH-tól.

Juhász Miklós, a versenyhivatal elnökének válaszlevelére hivatkozva a Magyar Nemzet egyebek mellett azt írta, hogy mivel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. nem dönthetett önállóan, rajta nem is kérhető számon a versenytörvény betartása.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik