Belföld

4-es metró legkésőbb 2014 elején

Legkésőbb 2014 elején átadhatják a 4-es metró első szakaszát – közölte Tarlós István.

Budapest főpolgármestere a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban kijelentette: “a fővárosra nézve előnytelen szerződés korrekciója alapján 2013 végén, de legkésőbb 2014 elején Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen átadhatjuk a 4-es metró első szakaszát”.

Mint mondta, ha azonban a Fidesz a készülő önkormányzati és fővárosi törvényben megszünteti mozgásterét, nem folytatja. “Ha a jogszabályban nem nullázzák le mozgásteremet, akkor szívesen csinálom, viszont “kinevezett főpolgármester” nem leszek” – mondta a lapnak.

Az interjúban Tarlós István elmondta, hogy nem védi meg Kocsis Istvánt, akit az MVM ügyeivel gyanúsítottak meg, de nem kapkodja el a BKV-vezérigazgatói posztjáról való felmentését sem. Úgy fogalmazott: “nem vonzó számomra, ha hirtelen ráugranak csapatostul valakire, mert úgy vélem, amíg tényszerűen be nem bizonyosodik, hogy bármi is Kocsis István terhére róható, és amíg a BKV ügyeiben nem érintett, addig nincs ok rá, hogy felmentsem”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik