Belföld

Iható tisztaságú a Balaton vize

Idén a főszezon végén is iható tisztaságú maradt a Balaton vize, de ez nem feltétlenül igaz a strandok vízére.

A mérési adatok azt mutatják, hogy az 1990-es évek elején súlyos vízminőségromlást okozó algásodás már a múlté. Augusztus közepén és végén a tó legalgásabb területein, a Keszthelyi- és a Siófoki-medencében a lebegő mikroszkopikus algák összes tömege nem érte el a megengedhető mennyiség felét sem – mondta Vörös Lajos, az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakembere. A kutató szerint a Balaton nyíltvizéből inni jelenleg semmiféle egészségügyi kockázatot nem jelent. Ez nem feltétlenül igaz a strandokra, ahol többek között napolajjal szennyeződik a víz – tette hozzá.

A vízminőség azért is fontos, mert a Balaton mintegy százezer ember számára biztosít ivóvizet egész évben és közel egymillió ember számára a turisztikai szezonban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik