Belföld

Galambos ügyvédje cáfolja a nyomozó megvesztegetését

Molnár Lajos, Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatójának ügyvédje cáfolta azon információkat, hogy védencét azért gyanúsították meg vesztegetéssel, mert a lakásában tartott házkutatás során le akarta fizetni az egyik nyomozót.

A védő felidézte: Galambos Lajost két külön ügyben gyanúsítják, az egyikben bűnsegédként elkövetett kémkedéssel, a másikban vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel. Mindkét ügyet titkosították, így a tartalmukról az ügyvéd továbbra sem árulhatott el részleteket.

Molnár Lajos azt azonban elmondta, hogy kedden kihallgatták Galambos Lajost, aki érdemben védekezett. A gyanúsításban szereplő valamennyi pontra válaszolt és álláspontja szerint nem követett el bűncselekményt.

A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa augusztus elején három hónappal meghosszabbította Galambos Lajos előzetes letartóztatását. A bíróság azzal indokolta az előzetes letartóztatás fenntartását, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén továbbra is fennáll szökésének, elrejtőzésének veszélye. A végzés szerint Galambos Lajos előzetes letartóztatását november 14-ig hosszabbították meg. A döntést a védelem megfellebbezte. Molnár Lajos szerint ezt várhatóan napokon belül elbírálja a Fővárosi Ítélőtábla.

A volt titkosszolgálati vezetők ügyében a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Szilvásy György és Laborc Sándor esetében ugyanakkor a bíróság helybenhagyta a korábbi döntést, amely velük szemben nem rendelt el kényszerintézkedést.

A Budapesti Katonai Ügyészség Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány 2007 és 2009 közötti titokminiszterét kémkedéssel, Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivata 2007 és 2009 közötti főigazgatóját bűnpártolással gyanúsítja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik