Belföld

Terhelő vallomást tett Gyurcsányékra a volt MVM-vezér

Kocsis István szerint nem ő, hanem az ellene fellépők okoztak több százmilliárdos vagyoni hátrányt a cégnek.

Kocsis István, a Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezetője (a képen balra) Gyurcsány Ferencre (a fotó jobb oldalán), Szilvásy Györgyre és Kóka Jánosra tett terhelő vallomást – értesült a Magyar Nemzet.

A lap keddi számában azt írja: az MVM hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezérigazgatója szerint az állami cégnél nem ő, hanem az ellene fellépők okoztak több százmilliárdos vagyoni hátrányt.

A BKV vezérigazgatója a lap szerint abban a 19 oldalas nyilatkozatban tett terhelő vallomást Gyurcsány Ferenc exkormányfőre, Szilvásy György volt titokminiszterre és Kóka János egykori gazdasági miniszterre, amelyet múlt szerdai kihallgatásakor adott át a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozóinak.

Az NNI azért gyanúsította meg hűtlen kezeléssel Kocsist, mert a hatóság szerint az évente közel ezermilliárdos forgalmat bonyolító vállalat vezetőjeként 2007-2008-ban több céggel különböző megállapodásokat kötött, amelyek az állami vállalatnak milliárdos veszteséget okoztak, és amelyekhez az MVM igazgatósága nem járult hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik