Belföld

A luxuskormányzás beszüntetését követeli az MSZP

A szocialista pártot a kormányzat 600 milliós luxusautó-beszerzése háborította föl.

Az MSZP a “luxuskormányzás” beszüntetésére szólítja fel a kabinetet azután, hogy a Blikk hétfőn megírta: a kormányzati vezetőknek jutott azokból a Skoda Superbekből, amelyeket 600 millió forintért szerzett be a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság.

A 97 luxusautót a miniszterek, államtitkárok és a helyettes államtitkárok között osztották ki. Az új autókra azért volt szükség, mert az állami vezetőket már régi, többéves járművek szolgálták ki, amelyek sokszor lerobbantak. A főigazgatóság indoklása szerint olcsóbb új kocsikat venni, mint a meghibásodott járműveket állandóan javítgatni – írta a napilap.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében ezt úgy értékelte: “miközben a munkanélküliséggel, az adósságválsággal, az igazságtalan egykulcsos adórendszerrel, az utóbbi miatti megszorításokkal sújtott átlagos és átlag alatti jövedelmű emberek lassan az utolsó guruló forintok után nyúlnak, a kormány a nagy spórolás jegyében 600 millió forintért közel 100 luxusautót gördít le saját magának”.

Véleménye szerint bár Orbán Viktor 2010 májusában gépkocsi-, bútor- és telefoncserestopot ígért a közszférában, a kormány most mégis újabb luxusautó-beszerzés hajtott végre, jelezve: “a Fidesz az elhibázott gazdaságpolitikája miatt egyre mélyebb gazdasági és társadalmi válságban sem mond le a saját luxusáról”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik