Belföld

250 milliót kaptak a 2006-os tűzijáték károsultjai

Az öt halálos áldozat esetében összesen 23 hozzátartozónak mintegy negyvenkétmillió forint kártérítést fizettek ki.

A Magyar Államkincstár több mint negyedmilliárd forintot fizetett ki a 2006-os tűzijáték károsultjainak – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI megkeresésére.

Mint írták a 2006. augusztus 20-án tartott állami tűzijátékkal kapcsolatosan a Magyar Államkincstárhoz összesen 75 kárigény érkezett. Összesen ötvenhat megállapodást kötöttek meg, amelyek alapján 68 ember részére összesen 251,41 millió forintot utaltak át. Öt igényt elutasítottak, egy esetben nem volt értékelhető az igény, további egy esetben pedig az ügyfél vonta vissza a kárigényt.

A KIM tavaly június 30-án közölte honlapján, hogy e-mailben várják azok jelentkezését, akik a 2006. augusztus 20-i tűzijátékkal összefüggésben kártérítési igénnyel fordultak a bírósághoz és ügyük folyamatban van. Az Országgyűlés ezt követően július 8-án elfogadott egy határozatot is, amely az állami vezetői mulasztások illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szólt és amelynek a jelentősége, hogy a 2006. augusztus 20-ai tűzijáték áldozatainak kártérítéseiben, illetve a 2006 őszi rendőri túlkapások áldozatainak kártérítésében való felelősségét elismerte az állam.

Répássy Róbert, a KIM igazságügyért felelős államtitkára, valamint Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő tavaly augusztus 23-án arról számolt be, két és fél hónap alatt 63 ember kártérítési igénye érkezett be a KIM-hez és a Magyar Államkincstárhoz. Harminchét esetben történt egyezségkötés. Egy esetben az igény előterjesztője is elismerte, hogy nem jár neki a kártalanítás. Négyen a sérülés súlyossága miatt nem egyösszegű kártérítést, hanem 2010 szeptemberétől járadékot kapnak az államtól.

Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő elmondta: az öt halálos áldozat esetében összesen 23 hozzátartozónak mintegy negyvenkétmillió forint kártérítést fizettek ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik