Belföld

Kövér: “csikorgó fékű, kipörgő kerekes fordulat”

A feladat a magyarok számára a XXI. században is az, hogy megteremtsék az egységet - jelentette ki Kövér László.

Az Országgyűlés elnöke a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Abaújszántón tartott ünnepségen mondott beszédet szombat este. Az abaúji település dísztere megtelt ünneplőkkel, köztük voltak azok a határon túli magyarok is, aki állampolgársági esküt tettek az államalapítás ünnepén.

Kövér László úgy fogalmazott: az anyaország egységét kell továbbvinni a határokon átívelő nemzeti egyesítés keretében; össze kell fogni, hogy ismét “közös alkotóerővé válhassunk”. Mint mondta, a magyar állam nemcsak attól volt erős, hogy nagy területet ölelt át, hanem “mert örök eszményként több mint egy ezredéven keresztül ott lebegett a magasban”. Így volt képes arra, hogy ha fizikai valójában végveszélybe került is az ország, újra és újra egységbe hívta az összmagyarságot – fűzte hozzá.

A magyar államiság eszményéért voltunk képesek mindig újrakezdeni, szinte a semmiből új világot teremteni – mondta a házelnök, majd egy mese tanulságaiból idézve úgy fogalmazott: nem illesztőfű és ráolvasás vagy bűbáj eredménye az, hogy a határainkon kívül rekedt magyarok ismét érezhetik a hovatartozást, hanem annak, hogy végre kimondtuk, kőbe véstük, törvényekbe foglaltuk: összetartozunk. Ezt pedig úgy hívják, egység – jelentette ki a házelnök.

Az elmúlt években az anyaországi magyarok megtapasztalhatták azt is, amit a határon túli honfitársaik évtizedek óta a bőrükön éreznek, azt, hogy milyen kisebbségben élni a hazájukban. A szocialista-liberális kormányzás ugyanis 2002-től másról sem szólt, mint arról, miként lehet a magyarokat a saját hazájukban másodrendű állampolgárokká tenni – állította beszédében Kövér László.

Úgy fogalmazott: csupán egy hajszál választott el attól, hogy totális csődbe vigyék az országot, “mi viszont- képletesen szólva – megtettük azt a bizonyos csikorgó fékű, kipörgő kerekes fordulatot, és végre évek után először, ha lassan is, de távolodunk a bajtól”. Európa alatt viszont még mindig mozog a föld, lejt a kontinens a mélység felé, és amit elvisz az ár, a jég, azt csak rengeteg munkával lehet visszaépíteni – tette hozzá. Új verseny zajlik a világban, és csak örülhetünk, hogy “csapatunkat erősítik a határokon túli magyarok is” – hangsúlyozta.

A történelmi múltra utalva a házelnök kifejtette: “a biztonság számunkra ma sem arany ékszerekhez, nem is svájci bankszámlán kamatozó bankbetéthez kötődik, és nem valamely adóparadicsomba menekített offshore céghez, hanem az otthon melegéhez. A biztonság elsősorban földet, házat, hazát jelent a számunkra”.

Az ünnepi beszéd után tette le állampolgári esküjét mintegy háromszáz határon túli, egyebek mellett Székelyudvarhelyből, Besztercéről, Brassóból és Marosvásárhelyről érkező magyar.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik