Belföld

Több mint félmilliárd túlmunkadíjat megkaptak a tűzoltók

Tizenegy tűzoltóságnak már átutalták a tűzoltók túlmunkadíjának kifizetését fedező összeget - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Közleményükben emlékeztettek, hogy a kormány előirányzati átcsoportosítással fedezetet biztosított a hivatásos tűzoltóságokon dolgozók túlmunkájának kifizetésére. A kormányhatározatban rögzített forrás augusztus elsején érkezett meg az OKF számlájára. Mostanáig a szeghalmi, a csongrádi, az orosházi, a hajdúnánási, a berettyóújfalui, a dabasi, a váci, a salgótarjáni, a siklósi, a békéscsabai és a szarvasi tűzoltóságoknak utalták át a pénzt – írta az OKF.

Csütörtökig 26 hivatásos önkormányzati tűzoltóság küldte meg a BM OKF-nek a túlmunka-kifizetésekről szóló támogatási szerződését, valamint annak mellékleteit. Közülük tizenkettőt már elfogadtak és aláírtak, és megkezdődtek az utalások is. Egyes támogatási szerződéseket viszont javítani kell, illetve ki kell egészítenie a benyújtónak, ezeket utána lehet elfogadni – tették hozzá.

A tűzoltóságok a pénz kézhezvétele után haladéktalanul megkezdik az állomány érintett tagjainak kifizetését. Ezt követően el kell számolniuk az OKF-fel, a határidő október 20.

A Legfelsőbb Bíróság 2009-ben kimondta: a tűzoltók jogosan követelik a Magyarország uniós tagságával megváltozott, a korábbi 54 és az azt követő 48 óra szolgálati idő közötti különbözetre járó túlóradíjat, amelyet a késlekedő jogharmonizáció miatt 2004 májusa és 2007. december vége között nem fizettek ki nekik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik