Belföld

Hoffmann Rózsa magyarázza bizonyítványát

Az államtitkárság cáfolja, hogy el akarnák nyomni az angol nyelv tanítását. Az általunk megkérdezett pedagógus szerint a tárca szakmaiatlan.

“Sem a minisztérium, sem az államtitkárság nem rangsorolja a különböző nyelveket” – így reagált az [origo] információira a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága. Az internetes lap még tegnap azt írta: az oktatási tárca háttérbe szorítaná az angol nyelv tanítását, mert úgy vélik, túl könnyű megtanulni, és az ebből fakadó sikerélmények félrevezethetik a diákokat. Az [origo] mindezt a lap birtokába került oktatási koncepcióra hivatkozva állította. A francia-orosz szakos tanárként végzett Hoffmann Rózsa által irányított minisztérium közleményében azt írja, “a szaktárca nem az angol nyelv háttérbe szorítását javasolja, pusztán arra a szakmai körökben folyó vitára utal, amely szerint, aki első nyelvként angolt tanul, az nehezebben sajátít el második idegen nyelvet, mint az, aki valamelyik neolatin nyelvvel ismerkedik meg először.”

A Hír24 által megkérdezett nyelvtanár szerint az oktatási tárca állításai tévesek vagy legalábbis a tanulók csupán elenyésző százalékára igazak. A pedagógus úgy véli, a nyelvtanulással járó sikerélmények nem félrevezetik, hanem motiválják a diákokat az idegen nyelvek elsajátítására, idegen kultúrák megismerésére. Az sem igaz, hogy az angol elsőkénti tanulása háttérbe szorítaná vagy megnehezítené a többi idegen nyelvet. Sőt, inkább jó alapot ad a későbbi nyelvtanuláshoz. “Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy alsóban csak fizikát kell tanulni, mert akkor az irodalom vagy a földrajz később majd jobban megy” – nyilatkozta a neve elhallgatását kérő tanár, aki szerint az oktatási tárca állításai szakmaiatlanok.

Az EU statisztikai hivatala által még tavaly közzétett felmérés szerint egyébként a 25 és 64 év közötti magyarok jelentős hányadának, 74,8 százalékának semmilyen idegennyelv-ismerete nincsen. Az európai közösségen belül ez az egyik legrosszabb érték Románia 75, illetve Törökország 75,5 százalékos mutatója után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik