Belföld

Az LMP megpiszkálná Kocsis István ügyeit

A párt azt reméli reméli, hogy a Kocsis ellen indult nyomozás a Magyar Villamos Művek "szállodabizniszeire" is kiterjed majd.

A frakcióvezető üdvözölte, hogy a BKV vezérigazgatóját gyanúsítottként hallgatták ki kedden, mert mint mondta, ezek szerint nincsenek érinthetetlen emberek, még a gazdasági felsővezetők között sem.

A politikus egyúttal emlékeztetett az Index 2009-es cikkeire is, amelyek szerint az MVM egyik leányvállalata nagyjából egymilliárd forintért vett bérbe egy “Mrs. István Kocsis” tulajdonában álló, offshore hátterű cégtől egy horvátországi ingatlant.

Schiffer András hozzátette, hogy az LMP 2009 augusztusában, még parlamenten kívüli pártként fordult az MVM-hez, hogy adja ki a 2008-2009-ben készült, az úgynevezett offshore- és szállodaügyekre vonatkozó vizsgálati jelentéseket és ezek költségét. Az MVM azonban a kérést üzleti titokra hivatkozva megtagadta. Idén tavasszal a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen a kért iratok kiadására kötelezte a céget. A frakcióvezető közlése szerint ezekből viszont lényegi elemeket kihúztak, így a párt jelenleg azt szeretné elérni, ha ezek a részek is nyilvánosságra kerülnének.

Kocsis Istvánt kedden különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Kocsis István, a BKV jelenlegi vezérigazgatója – aki a kihallgatásáról maga tájékoztatta az MTI-t – a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik