Belföld

Az egyházi státusz elvesztése miatt panaszkodnak

A júliusban elfogadott új egyházügyi törvény alkotmányossági felülvizsgálatát kéri több, egyházi státuszát elveszítő felekezet.

A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek, vallási közösségek jogállásáról szóló törvény tizennégy egyházat és vallásfelekezetet ismert el. A július 12-én elfogadott jogszabály értelmében a többi vallási közösség egyházzá nyilvánításáról a parlament kétharmados többséggel dönthet majd.

A nyilatkozatot jegyző tizenöt felekezet szerint az új törvény több szempontból is alkotmányellenes, az Európai Unió, valamint az ENSZ normáival is ellentétes, továbbá erkölcsi aggályokat is felvet.

Schmitt Pál köztársasági elnöknek, Orbán Viktor miniszterelnöknek, Kövér László házelnöknek, Szászfalvi László egyházügyi államtitkárnak, az országgyűlési képviselőknek és az Alkotmánybíróságnak címzett – az MTI-hez is eljuttatott – levelükben kifejtették: szerintük az új törvény a kiválasztott egyházak előtt nem bezárja, hanem éppen létrehozza a “biznisz”, a korrupció és a pénzmosás lehetőségét azáltal, hogy kiszélesíti az egyházak gazdasági tevékenységének jogait, és ehhez “rendkívül csekély” ellenőrzési rendszert ír elő.

Az aláírók egyben felkérték az Alkotmánybíróságot a törvény alkotmányossági felülvizsgálatára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik