Belföld

Kilenc milliárd forintra vár a BKV

A főpolgármester ígéretet kapott a kormánytól arra, hogy az állami támogatás hónap végéig megérkezik.

Atkári János, Tarlós István főpolgármester pénzügyi tanácsadója szerint ha augusztus végéig nem érkezik meg a kormány által ígért kilencmilliárd forintos extra támogatás, a BKV fizetésképtelenné válik. A Népszabadság azt írta: a mentőövről kormánydöntés már van, ám a pénz még nem érkezett meg.

A lap szerint a közlekedési cég régi hiteleinek megújítására nincs mód, új kölcsönt pedig csak állami garanciavállalás mellett kaphatna. A bankok óvatosak, hiszen 2012 márciusában lejár a cég közszolgáltatói szerződése.

A BKV pénzügyi helyzete nem stabilizálható, amíg a megrendelő nem biztosítja teljes körűen a valós költségek fedezetét. A jelenlegi, az uniós csatlakozás idején megkötött szerződésben ezt nem sikerült kikényszerítenie a cégnek. Évi negyvenmilliárd forint többletforrásról lenne szó, a főváros pedig ennyit képtelen kigazdálkodni.

Megkapják a pénzt

Tarlós István főpolgármester a kormány illetékeseitől megerősítést kapott arra vonatkozóan, hogy a BKV még ebben a hónapban megkapja az ígért többlettámogatás hiányzó részét. Erről a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója tájékoztatta pénteken délelőtt az MTI-t. Szűcs Somlyó Mária hangsúlyozta: nincs ok aggodalomra a BKV pénzügyi helyzete miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik