Belföld

A parlamentre tartozik a választási törvény a Fidesz szerint

Az MSZP szerint társadalmi konszenzusra kellene alapozni a rendszer megváltoztatását.

A Fidesz szerint a szocialisták által követelt, a választási rendszerről szóló egyeztetést ősszel az Országgyűlésben kell lefolytatni, ahol a választók által a parlamentbe küldött pártok képviselői vitatkozhatnak majd a törvényjavaslatról.

A kormánypárti frakció sajtóosztálya ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy az MSZP szerdán arra szólította fel a kormányt és a Fideszt: érdemi egyeztetés után társadalmi konszenzusra alapozza a parlamenti választási rendszer megváltoztatását.

A Fidesz közleményében azt írta: álságosnak tartják, hogy “az MSZP mindig csak éppen az aktuális politikai érdekei szerint értelmez egy-egy jogszabályt”. Azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki párt azt tekinti a legfontosabbnak, hogy a mandátumok aránya szorosan igazodjon a leadott szavazatok arányához, a kormánypárt megjegyezte: a szocialisták megfeledkeznek arról, hogy például az 1994-es országgyűlési választások alkalmával úgy szereztek abszolút többséget a parlamentben, hogy az első fordulóban csak a voksok 31 százalékát szerezték meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik