Belföld

Független polgármestert választottak Bélaváron

Pápa László (független) eddigi alpolgármestert választották meg polgármesternek vasárnap a Somogy megyei Bélaváron; a poszt elnyeréséért öt független jelölt indult.

Kálmán László jegyző a szavazatok összeszámolását követően az MTI-nek elmondta: a jelöltekre 330-an adhatták volna le voksukat, közülük 243-an vettek részt a helyhatósági választáson, ami 73 százalékos részvételt jelent. A leadott voksok közül három érvénytelen volt.

Pápa László 119 szavazattal nyerte meg a választást, egy híján kétszer több voksot kapott mint a második helyen végzett jelölt – közölte a jegyző.

A Dráva közeli, mintegy 400 lakosú településen a korábbi polgármester, Újfalvi Jánosné (független) áprilisban bekövetkezett halála miatt írták ki az időközi választást.

A haláleset óta Pápa László alpolgármesterként vitte az ügyeket a dél-somogyi településen a négytagú képviselőtestület tagjaként. Polgármesterré választásával a képviselőtestület az októberi helyhatósági választáson a szavazatok arányában következő, ugyancsak független jelölttel egészül ki – tájékoztatott Kálmán László.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik