Belföld

Tiltakoznak a vendéglátósok a menzaszigor miatt

Szerintük a tisztiorvosi ajánlás ellentmondásos és nem szól az anyagi vonzatokról sem, ezért annak visszavonását kérik.

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége a tagszövetségei és tagvállalatai nevében határozottan tiltakozik a közétkeztetőknek szóló, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által augusztus 1-jével életbe léptetett ajánlás ellen.

“A szándékot üdvözöljük, de a megvalósítás módja ellen tiltakozunk” – írják közleményükben. Sérelmezik, hogy az ajánlás társadalmi vitája elmaradt, az anyag előkészítetlen, ennek következtében ellentmondásokkal teli, elhallgatja az anyagi háttér kérdését, ezért annak azonnali visszavonását kérik. Úgy vélik, több ponton ellentmondásos az ajánlás, értelmetlennek találják például a tej zsírtartalmára vonatkozó korlátozást és indokolatlannak a 20 százalékos tejföl teljes tiltását.

A szövetség közölte, hogy az anyag gyakorlatilag tiltja az olívaolaj felhasználását, s a mediterrán diéta alapját képező, keménybúza alapú “olasz” tészták Magyarországon csak köretként adhatóak, 10 naponként maximum 2 alkalommal. Kiemelték, hogy a gyerekek az ajánlás szerint lekvárhoz 10 nap alatt, 30 étkezésből csak egyszer juthatnak, a természetes tejhez hasonló tejtermék mostantól csak 1-3 éves gyerekeknek adható, a többi korcsoport csak iparilag csökkentett, 1,5 százalékos zsírtartalmú tejet kaphat.

A Junior Vendéglátó Zrt. vezérigazgatója, Román Péter kedden ugyancsak azt közölte az MTI-vel, hogy a cég egyetért a tiszti főorvos közétkeztetést érintő ajánlásainak szellemiségével, de hiányolja a szakmai egyeztetést.

Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos azt mondta: korábban is létezett ajánlás a közétkeztetést végző szolgáltatók számára, de az sok szempontból hiányos volt és kevés konkrétumot tartalmazott. Mint hozzátette, a hétfőn életbe lépett ajánlás addig lesz érvényben, amíg a vonatkozó jogszabály életbe lép. A területileg illetékes kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei viszont addig is végeznek ellenőrzéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik