Belföld

Rendületlenül nyeli a pénzt a CET

Az NNI nyomoz, a főváros lehívta a több mint egymilliárdos bankgaranciát, az átadás egy éve csúszik.

Június 29. óta folytat nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya a Duna-parti CET-beruházás ügyében – közölte a rendőrség kedden az MTI megkeresésére. A nyomozás hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik ismeretlen tettes ellen a fővárosi önkormányzat és az Állami Számvevőszék feljelentése alapján.

Az MTI azért kereste meg a Nemzeti Nyomozó Irodát, mert hétfőn a CET-beruházás fejlesztője, a Porto Investment Hungary Kft. azt közölte: büntetőfeljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál ismeretlen tettes ellen különösen nagy kárt okozó csalás és hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt.

Annak kivizsgálását kérik, miként fordulhatott elő, hogy a fővárosi önkormányzat a projekt feletti tulajdonosi jogokat gyakorló Fővárosi Közgyűlés előzetes jóváhagyása nélkül, január 19-én – szerintük jogellenesen – lehívta a szolgáltatási szerződésben meghatározott teljesítési bankgarancia teljes összegét, több mint egymilliárd forintot.

A főváros kedden azt közölte: alaptalan vádaskodásnak tartják a beruházás fejlesztőjének szavait; álláspontjuk szerint minden tekintetben jogszerűen jártak el a teljesítési bankgarancia lehívásakor.

Az ügy előzményéhez tartozik, hogy július 14-én a főváros nem kezdte meg a CET műszaki átadás-átvételét. Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes ezt azzal indokolta, hogy a Porto nem adta át maradéktalanul a kiviteli terveket és a kiviteli szerződést.

A Porto akkor válaszul azt közölte: a főváros a hitelességét kockáztatja azzal, hogy a fejlesztőre hárítja az átadás-átvétel meghiúsulását.

A Duna-parti Közraktáraknál létrehozott, mintegy 27 ezer négyzetméteres komplexum kialakítását 2010 augusztusában kellett volna befejezni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik