Belföld

Milliárdokkal nőtt a minisztériumok adóssága

Már összesen 38,8 milliárd forintot tesz ki a költségvetési szervek tartozása.

Újabb 2,2 milliárd forinttal nőtt a költségvetési szervek tartozása a beszállítók, szolgáltatók felé, így adósságuk már 38,8 milliárd forintot tesz ki – ismerteti a hétfői Világgazdaság.

A gazdasági napilap cikke szerint a teljes adósságállomány még ennél is nagyobb, 39,8 milliárd forint. Az eltérés oka, hogy ez utóbbi adatban benne vannak az állammal szemben fennálló tartozások is, olyan tételek, mint a felügyeleti szerveknek járó díjak, vagy be nem fizetett adósságok.

Az adósság jelentős része, közel 13 milliárd forint 60 napon túli. Ez éppen kétszerese az elvi és hivatalos fizetési határidőnek.

A költségvetési szervek tartozásának fele a Nemzeti Erőforrás Minisztériumánál jelentkezik. Ennek hátterében elsősorban az orvos-egészségügyi központtal rendelkező egyetemek állnak, tartozásuk június végén 11,7 milliárd forintot tett ki. Csak a Pécsi Tudományegyetem tartozása 6,5 milliárd forint, ebből a 60 napon túli rész 2,5 milliárd forint.

Egészségügyi tényező fedezhető fel a Honvédelmi Minisztérium 7,2 milliárd forintos tartozása mögött is. Ennek túlnyomó része a Honvédkórház tartozását takarja, amely egy hónap alatt 788 millió forinttal emelkedett – olvasható a Világgazdaságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik