Belföld

Orbán még nem adott bele az államadósság elleni alapba

Egy villányi borász 8 milliót, az egyik európai parlamenti képviselő pedit 4,2-t fizettet. Schmitt Pál is felajánlotta egyhavi fizetését.

Bock József borászata fizette be eddig a legnagyobb összeget, nyolcmillió forintot az Összefogás az Államadósság Elleni Alapba, a második Surján László, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője 16 ezer euróval, több mint 4,2 millió forinttal – tájékoztatta a Népszabadságot Horváth Tihamér, az alap irányító testületének elnöke. A harmadik helyen – hárommillió forintos adománnyal – a hegyeshalmi határátkelőnél üzemelő csárda tulajdonosa áll.

Az alap létrehozása óta megközelítőleg ezer cég és magánszemély összesen 123 millió forinttal járult hozzá az államadósság csökkentéséhez.

A vezető politikusok közül Surján Lászlón kívül Schmitt Pál köztársasági elnök ajánlotta fel egyhavi jövedelmét (bruttó másfél millió forint) és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szintén egyhavi fizetését (a miniszteri illetmény havi 1,1 millió forint).

Orbán Viktor még nem fizetett be az alapba, szóvivője a Népszabadságnak az erre vonatkozó kérdésére legutóbb azt felelte, hogy „a miniszterelnök már hosszabb ideje támogatja egy közösségi cél megvalósulását, benne komoly összeggel a fizetéséből. Ennek a célnak a megvalósulása után fog támogatni egy újabb közösségi célt, mint például az államadósság elleni küzdelem.” További részleteket nem közölt – áll a Népszabadságban.

A kormány április 6-án jelentette be, Rédly Elemér győri katolikus plébános kezdeményezése nyomán létrehozza az államadósság elleni alapot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik