Belföld

Most az ország megítéléséről folyik a vita

A szocialista Kovács László szerint a kormánypártok gőgösen utasítják vissza a bírálatokat. A Fidesz szerint 2002 és 2010 között veszett el a jó hírnév.

A Fidesz szerint Kovács László csütörtöki kijelentéseivel “azok próbálnak tükröt állítani a kormány elé, akik a leginkább felelősek azért, hogy az összetört.” A kormánypárt csütörtöki közleménye szerint Magyarország 2002 és 2010 között elvesztette nemzetközi hitelét, kiszolgáltatottá vált és “a szocialisták a kormányváltást követően sem adták fel az ország hírnevének rombolását: a belügyeket (médiatörvény, alaptörvény) nemzetközi színtérre kijátszva támadták saját országukat, semmiféle tiszteletet nem mutatva a magyar emberek felé”.

Kovács László csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy szerinte az 1970-es évek vége óta nem volt olyan kedvezőtlen Magyarország nemzetközi megítélése, mint jelenleg. Az MSZP alelnöke elmondta: ennek oka, hogy a kormány nem a demokrácia szabályai szerint, hanem a jogállam felszámolására, a független intézmények elfoglalására használja fel kétharmados parlamenti többségét, az ezt kifogásoló nemzetközi bírálatokra pedig “gőgös, fennhéjázó, elutasító és csúsztatásoktól sem visszariadó” válaszokat ad.

Kovács László felidézte, hogy a kormányt számos európai kritika érte a fékek és ellensúlyok lebontása, a semlegességet igénylő közjogi pozíciók és intézmények elfoglalása, a jegybank és a bíróságok elleni “támadások”, a médiatörvény, valamint az alkotmányozási folyamat erőltetett üteme, egyoldalúsága miatt, és azért, mert az alaptörvény a következő kormányok mozgásterét is szűkíti.

A Fidesz reagálása szerint ugyanakkor az új magyar alkotmány tökéletesen illeszkedik az európai normákhoz, és “egy a demokrácián, a jog uralmán, és az alapvető jogok védelmén alapuló alkotmányos rendet hoz létre” az Európa Tanács Velencei Bizottsága szerint. A magyar “médiatörvény”-t pedig az Európai Bizottság tüzetesen megvizsgálta, majd néhány apró kiegészítés után megállapította, hogy az európai jog- és normarendszerrel összhangban áll.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik