Belföld

Megvenné a Kunigunda utcai bázist az MTVA

Az médialap szerint a 2007-ben hatályba lépett bérleti konstrukció nem volt előnyös a magyar állam és az adófizetők számára.

Vételi jogot szerzett a Kunigunda úti gyártóbázis megvásárlására a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – közölte az MTVA szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Az MTVA az ingatlan jelenlegi bérbeadójával, a Millennium Média Kft.-vel kedden szerződést írt alá a székház és gyártóbázis megvásárlásának szándékáról – olvasható Cserháti Ágnes közleményében.

A szóvivő tájékoztatása szerint az épületegyüttes, valamint a további fejlesztésekre is lehetőséget biztosító ingatlan alkalmas arra, hogy helyet adjon a megújuló, egységes közmédiának, és létrejöjjön a közszolgálati médiaközpont.

Cserháti Ágnes arról is beszámolt, hogy a 2007-ben hatályba lépett székházbérleti konstrukció nem volt előnyös a magyar állam és az adófizetők számára. Az épületet 40 évig kellett volna bérelni, és a bérleti időszak végén sem került volna a magyar állam tulajdonába.

A vételi jog megszerzése, amely mintegy féléves tárgyalássorozat eredménye, lehetőséget teremt arra, hogy a létesítmény a magyar adófizetők tulajdonába kerüljön – tartalmazza a közlemény.

A fejlesztő és bérbeadó, a Wing Zrt. tulajdonában lévő Millennium Média Kft. korábbi közlése szerint a mintegy 60 ezer négyzetméteres Kunigunda úti épület bérleti díja havi bruttó 946 ezer 825 euró (265 millió 111 ezer forint), az üzemeltetési díja pedig havi bruttó 304 ezer 979 euró (85 millió 394 ezer forint).

Az MTV új székházbérlésének ügyében több vizsgálat folyt. Az Állami Számvevőszék tavaly jelentést készített az MTV székházának eladásával és az MTV új székházba költözésével kapcsolatos ingatlanbérlés hátterének feltárására.

Az ügyben Papcsák Ferenc korábbi elszámoltatási kormánybiztos is vizsgálódott, aki korábban azt mondta: az MTV székházának bérleti szerződésével elsősorban az “ár-érték arányt” illetően van probléma.

Az MTV korábban – több mint ötven évig – a Szabadság téri egykori Tőzsdepalota épületét használta. Az óbudai gyártóbázisra való költözése 2008 őszén kezdődött és csaknem egy éven át tartott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik