Belföld

Hány diákot támogat az állam?

A felsőoktatásba felvett diákok háromnegyede államilag támogatott képzésben tanulhat. A felvételizők átlagteljesítménye nőtt tavaly óta. Azidén is az ELTE-re került be a legtöbb fiatal.

A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők kétharmadát felvették az idén, az egyetemre, főiskolára bekerült csaknem 98 ezer diák 75 százaléka államilag támogatott, míg 25 százaléka költségtérítéses képzésben tanulhat majd – közölték a jelentkezéseket értékelő pénteki, budapesti sajtótájékoztatón.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár elmondta: mintegy 53 ezren kerültek be államilag támogatott képzésekre, és majdnem ugyanennyien tanulhatnak majd költségtérítéses formában. Kiemelte, hogy műszaki és természettudományos képzésre nagyjából ugyanannyi hallgatót vettek fel, mint az előző évben.

Dux László felsőoktatási helyettes államtitkár azt mondta, hogy az idén a műszaki területre már valamivel többen jelentkeztek, mint ahányat fel lehetett venni, de ez a természettudományos területről még nem mondható el.

Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke hozzátette: a felvételizők átlagteljesítménye 352 pontról 354 pontra nőtt az idei évben.

Dux László felsőoktatási helyettes államtitkár azt mondta, hogy az idén a műszaki területre már valamivel többen jelentkeztek, mint ahányat fel lehetett venni, de ez a természettudományos területről még nem mondható el.

A ponthatár nem minősíti az intézményeket

Az alapképzéseket nézve a diákok 75 százaléka államilag támogatott, 25 százaléka költségtérítéses formában tanulhat, míg a mesterképzésben 84 százalék az állami és 16 százalék a költségtérítéses képzésben tanulók aránya. A mesterképzésekre meghirdetett 19 600 helyet nem töltötték fel, ide az összesítés szerint 15 821-en kerültek be a mostani eljárás során, s a keresztféléves létszámot beszámítva mintegy 2 ezer hely maradt üresen. Ennek az az oka, hogy vannak olyan képzések, amelyekre nem volt akkora érdeklődés, mint a betölthető létszám – jegyezte meg Princzinger Péter.

Az átlagos felvételiző átlagteljesítménye 352 pontról 354 pontra nőtt az idei évben – jelezte az OH elnöke, aki a ponthatárokat áttekintve elmondta, hogy az államilag finanszírozott képzésben átlagosan a pontoknak több mint a fele 300 és 400 között van, a költségtérítéses képzésben ugyanakkor annak 50 százaléka 200 és 300 pont közötti.

Az első helyen alap- vagy osztatlan képzésre bekerült fiatalok negyede 400 és 480 pont közötti teljesítményt ért el, a fele 300 és 400 pont közötti eredményt produkált, míg mintegy negyede 300 pontnál kevesebbet kapott. Az alap- és egységes, valamint osztatlan képzésre, nappali munkarendre, államilag támogatott formára jelentkezők 31,77 százaléka első helyen bekerült, míg 47 százalék valamelyik bejelölt helyre bejutott.

Ugyanakkor a hivatal vezetője megjegyezte: az egyes szakok ponthatárainak alakulása önmagában nem mond el semmit az adott intézményről, szakról, azzal együtt kell nézni, hogy hányan jelentkeztek és végül hányan kerültek be.

Akik most nem kerültek be egyetlen, általuk megjelölt helyre sem, illetve nem vettek részt az eljárásban, azok a pótfelvételin próbálkozhatnak. Erre a jelentkezési határidő augusztus 9. A pótfelvételiben meghirdetett szakokat hétfőn, július 25-én teszik közzé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik