Belföld

Tovább működhetnek a volt egyházak iskolái

Azért köthetnek szerződést az állammal, mert az elismeri a hasznos tevékenységeket.

Nem lehetetlenülnek el azok az egyházi iskolák, amelyek fenntartói a jövőben nem minősülnek egyházaknak, mert az állami feladatot is ellátó közösségek az év végéig megállapodást köthetnek az állammal az általuk folytatott tevékenység finanszírozására – mondta csütörtökön az MTI-nek Ékes Ilona. A képviselő az LMP-s Osztolykán Ágnes szerdai szavaira reagált.

Osztolykán Ágnes szerdán arra hívta fel a figyelmet, hogy az új egyházügyi törvény nyomán elveszítette egyházi státuszát a 13 közoktatási intézményt fenntartó Magyar Evangéliumi Testvérközösség, illetve a Sajókazán iskolát működtető Dzsaj Bhím közösség is. A politikus szerint ez azt jelenti, hogy intézményeik finanszírozása bizonytalanná válik.

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság fideszes tagja, Ékes Ilona viszont azt mondta, az ilyen közösségek, köztük az Osztolykán Ágnes által említett kettő is, azért köthetnek szerződést az állammal, mert utóbbi elismeri a hasznos tevékenységeket. Azt viszont hozzátette, hogy a szerződések megkötését minden esetben egyénileg fogják mérlegelni, mert vannak olyan, egyházként bejegyzett közösségek, amelyek “közel sem hitéleti tevékenységet folytattak”.

A megállapodási igényeket a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumon belül az egyházügyi államtitkárságra lehet benyújtani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik